- Lesz, hogyne, de a történet maga a legjobb az egészben. Próbálja élvezni."
Sorozat: Themis Akták #1
Deadwood, Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…
„Mindig előre nézünk, soha nem hátra.”
A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.
„De ez a dolog… más. Igazi kihívás. Újraírja a történelmünket.”
Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban…
„Kénytelenek vagyunk megkérdőjelezni mindent, amit eddig önmagunkról tudni véltünk.”
Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?
„Bármi megtörténhet.”
„Milyen ígéretes történet!”, gondoltam, miután először találkoztam Sylvain Neuvel Alvó óriások regényével. Mivel akkortájt olvastam Az ötödik évszakot, ami szintén egy különleges regény, azt feltételeztem, hogy ennek a könyvnek az olvasása is hasonló érzéseket vált ki belőlem. Ettől függetlenül nem helyeztem magasra a lécet az elvárásaimat tekintve, mert láttam benne esetleges buktatókat, amelyek a nemtetszésemet válthatták volna ki.
Sorozat: Themis Akták #1
Deadwood, Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…
„Mindig előre nézünk, soha nem hátra.”
A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.
„De ez a dolog… más. Igazi kihívás. Újraírja a történelmünket.”
Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban…
„Kénytelenek vagyunk megkérdőjelezni mindent, amit eddig önmagunkról tudni véltünk.”
Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?
„Bármi megtörténhet.”
„Milyen ígéretes történet!”, gondoltam, miután először találkoztam Sylvain Neuvel Alvó óriások regényével. Mivel akkortájt olvastam Az ötödik évszakot, ami szintén egy különleges regény, azt feltételeztem, hogy ennek a könyvnek az olvasása is hasonló érzéseket vált ki belőlem. Ettől függetlenül nem helyeztem magasra a lécet az elvárásaimat tekintve, mert láttam benne esetleges buktatókat, amelyek a nemtetszésemet válthatták volna ki.
A jó hír, hogy ezek közül egyik sem fordult elő a könyvben. A kevésbé jó, hogy más viszont akadt. Ennek a regénynek az olvasása ugyanis olyan volt, mintha egy hullámvasúton ültem volna. A kezdet nagyon erős volt, a formátum is hozzáadott a pozitív érzésekhez, ráadásul az író felkeltette a kíváncsiságomat a szoborral kapcsolatban. Ezt azonban egy kisebb lejtmenet követte, mert az író elkezdett leírásokat készíteni.
És itt álljunk is meg egy pillanatra. Már alapvetően furcsának találtam, hogy egy random interjú közepén kérik meg az interjúalanyt, hogy ugyan mondjon magáról pár szót, vagy mutasson be egy olyan helyszínt, ahol az interjút készítő személy is volt már. De ez még nem volt vészes. Az viszont, amikor a főszereplők a szexuális életüket ecsetelik, és a saját pszichológiai indíttatásaikat elemzik egy gyakorlatilag vadidegen embernek, akinek a nevét sem tudják? Azokat a részeket utáltam, mert teljesen kidobtak a könyvből, és tönkretették a varázst.
Szerencsére ezt ismét egy javuló tendencia követte, ahol aztán nem volt híja az izgalmaknak és a fordulatoknak. Nem hittem volna akkor, hogy az író mikre vetemedik. Tudom, hogy néhány helyen morbid volt, sőt, teljes mértékben erkölcstelen, ettől függetlenül én nagyon boldog voltam, hogy végre ismét a lényeggel foglalkozunk! Egy idő után (az éttermes résztől nagyjából) stagnálni kezdett. Az epilógus mondjuk még ütött, és nagyon durva függővéget generált.
Merüljünk egy kicsit bele még ebbe a könyvbe, először is a hátterébe, hiszen mégiscsak egy több száz méterrel a felszín alá elásott szobor darabjairól volt szó! Aztán érdekes módon nem is az kötött le leginkább, hanem a különböző politikai intrikák. Imádtam azokat a részeket, amelyek a főszereplők háta mögött zajlottak. Annyira kiválóan írta meg ezeket az író, sokszor eltűnődtem, hogy vajon a valóságban miként alakulnának a nemzetközi kapcsolatok egy ilyen kivételes esetben (nem tehetek róla, a nemzetközi kapcsolatok mindig is a gyengém volt). Úgyhogy azzal, hogy az író ezt belevette, már levett a lábamról.
A karakterek nekem egy kivétellel megmaradtak a „kellemes ismerős” szinten. Egyikükhöz sem sikerült érzelmi szinten kötődnöm – bár úgy gondolom, ebben nagy szerepe volt az interjú formátumnak, illetve a leírásoknak is. Mert hiába készült mindenkiről viszonylag részletes karakterelemzés, attól még nem kerültek közel hozzám. Csak annyira, hogy tudnék mondani róluk egy-két információt. A kivétel a névtelen kérdezőnk lett, akiről elvileg semmit nem tudhatnánk, mégis az ő személyisége jött át leginkább a papíron. Ő volt az egyetlen, akinek bár nem tudtam az indítékait, mégis éreztette, hogy mindenre képes az eredményért. Elsősorban ő motivál egyébként a folytatás olvasására is, mivel kíváncsi vagyok, mi motiválja őt.
Mindent összevetve, imádtam az alapötletet, érdekesek voltak a szereplők, az író nem félt durva és morbid dolgokat belevinni, tetszettek az intrikai szálak is, rajongtam a névtelen kérdezőért, de az írásmód (főként a leírások módja) és a választott formátum kezelése valamilyen szinten meggátolta, hogy teljes egészében élvezzem.
Könyv adatai
Eredeti cím: Sleeping Giants (2016)
Kiadó: Agave
Oldalszám: 286
Eredeti cím: Sleeping Giants (2016)
Kiadó: Agave
Oldalszám: 286
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése