2016. december 11., vasárnap

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

"A bűntudat egy vadász."

A ​​háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit…
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.


December 7-től a Blogturné Klub tagjai is vízre szállnak Ruta Sepetys Tengerbe veszett könnyek című alkotásával. Az írónő másik könyve már nagy sikert aratott nálunk a maga turnéján, most pedig az épp a napokban a Goodreads Choice Awardsot nyert kötet történetében merülünk el nagy izgalommal. Ha már a legjobb YA a Goodreads olvasók szerint, a mi listánkról sem hiányozhat.
És ha velünk együtt merültök el Ti is a könyvben, még akár a Maxim által felajánlott 3 könyv egyikét is elnyerhetitek.

Összetörtem. Kiment minden erő a testemből, és most csak húz lefelé ez az érzés. Fél órája fejeztem be Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek regényét, és olyan letargia tört rám, amiből idő kell, hogy kikeveredjek. Nem mintha nem számítottam volna arra, hogy valamilyen szinten megrázó lesz az élmény, hiszen az írónő Árnyalatnyi remény könyve is kikészített. De nem ennyire – legalábbis úgy rémlik, hogy nem voltam ennyire magam alatt annak az elolvasása után.

Most nem is tudom, mit tegyek, mert teljesen kifacsart ez a könyv. Félreértés ne essék, Ruta Sepetys könyve bekerült az idei évem legkedvesebb olvasmányai közé, hiszen csodálatosan megrázó volt, mesterien játszott az érzelmeimmel, és az eleven karakterei csak még közelebb hozták hozzám a könyvet. Talán erre kellene koncentrálnom, ahelyett, hogy a regényből sugárzó melankóliában halványodok el.

A Tengerbe veszett könnyek egy valós történelmi eseményt dolgoz fel, aminek eredményeként a leírt történet sokkal megrázóbbá vált. Mármint a tudat, hogy ez a valóságban is megtörtént (más emberekkel ugyan, de akkor is főként civilekkel, köztük közel 5000 gyermekkel), sokkal borzalmasabbá tette a könyvet. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy miért történhetett valaha is ilyen szerencsétlenség a történelem folyamán. A könyv iránti szerelmemet még inkább növelte, hogy az írónő látványosan sokat kutatott a témában, ami meg is látszik a végeredményen. Ráadásul ez a sok utána olvasás nem azt eredményezte, hogy folyamatosan információkat osztott volna meg velem, hanem szépen elosztva, különböző módszerekkel mutatta be a II. világháború aktuális helyzetét, a hajót és minden mást. Például a hajóról egy „levélben” írt, a nagy háború alakulását pedig a túlélők beszélték meg egymással.

Nem csupán a fő történetszál töltött el szomorúsággal, hanem egy-egy történés is, ami nem konkrétan a főszereplőkhöz kötődött. Az írónő rengeteg rettenetes képet festett meg a könyvben – kettő közülük különösen kiemelkedett: az egyik, mikor az anyák a hajóra próbálták feldobni a kisbabájukat, a másik pedig, amikor ledobni akarták; mindkettőt azzal a céllal, hogy megmentsék őket. Egyszerűen nem bírtam ezeket a jeleneteket a maguk teljes valóságában feldolgozni, mert szerintem beleőrülnék, ha jobban belegondolnék ezekbe.

Ezt egyébként a regény majdnem teljes egésze alatt éreztem. Próbáltam ellenállni, hogy ne gondoljak bele túlságosan abba, hogy milyen lehetett ott lenni a fagyban-hóban; menekülni az oroszok elől. Annyi szörnyűséget írt le nyers őszinteséggel az írónő, és a legborzalmasabb mégis az, hogy a valóság sokszor még ennél is kegyetlenebb volt. Ruta Sepetys ugyanis néha ellensúlyozta próbálta ezt a sok szenvedést egy-egy apró cseppnyi „nyugalommal”. Nem nevezném boldogságnak azokat a rövid jeleneteket, amelyek a főszereplők közti összetartozást mutatták be, mégis egyfajta enyhítésként szolgáltak.

A történet négy szereplő szemszögéből játszódik: egy litván nővérke, egy lengyel lányka, egy porosz hamisító és egy német nemzetiszocialista utazását követte végig. Mindannyian különböző nemzetiségűek, más-más nézettel, mégis a háború egymás mellé sodorta hozzá. Mind eleven karakterek voltak, szinte elhittem, hogy valóban ott voltak a hajón, valóban keresztülmentek mindezen a szenvedésen… Habár nem szerettem volna igazán érzelmileg kötődni a karakterekhez, hiszen már olvastam Ruta Sepetystől, és ismertem a háttértörténetet, de ez már az első oldalaknál esélytelenné vált. Alapvetően a szedett-vedett csoport iránt féltő szeretetet éreztem, Alfredot pedig leginkább sajnáltam. Az, hogy ilyen heves érzelmeket tápláltam a szereplők iránt ismételten csak az írónőt dicséri, mivel ő alkotta meg ezeket az összetett, gyönyörű karaktereket. Embereket. Nem tudok rájuk fiktív szereplőkként gondolni rájuk, mert biztos, hogy még ha nem is ezeken a neveken, de a valóságban is léteztek Joana Vilkasok, Emilia Stozekek, Florian Beckek és Alfred Frickek.

Ez volt a második regény, amit Ruta Sepetystől olvastam, és az írónő másodszor is betalált nálam. Gyönyörűen írt meg egy tragikus és borzalmas történetet, megtöltötte könnyekkel és reménnyel azt a világot, ahol a vég közeledett. Köszönettel tartozom az írónőnek ezért a csodáért és ezekért a szereplőkért, akik biztos helyet találtak a szívemben.


Könyv adatai
Eredeti cím: Salt to the Sea (2016)
Kiadó: Maxim (2016)
Oldalszám: 420

Nyereményjáték


Ezúttal egy nagyon egyszerű, lájkolós játékkal készültünk nektek, mert semmiképp sem szeretnénk elvonni a figyelmeteket a könyv témájától. Nem mindig a játéké a főszerep, van, amikor el kell merülni a komolyabb témákban. Mi most ezt tesszük, reméljük, Ti is velünk tartotok.



További állomások

12.11 - Always Love a Wild Book

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése