Az év végi mindent összegzős posztáradataim közt úgy gondoltam, ideje lenne egy általánosabb áttekintést is készítenem.
A mostani posztban az alábbi témákkal találkozhattok:
a. Mennyiség és minőség kapcsolata.
b. A kedvenc műfajok, változások az ízlésemben
c. Magyar és külföldi szerzők
d. Új mániám, a színezők.
A fenti témákat az idei olvasmánylistám alapján állítottam össze, ugyanis úgy láttam, hogy ezek voltak a kritikus pontok bennük, illetve némely téma már régebb óta foglalkoztat.
De nézzük is őket egyesével.
1. Mennyiség és minőség kapcsolata
Olyan jól néz ki, amikor azt látni, hogy valaki már 200 könyvet elolvasott. Személy szerint sosem sikerült annyit, de néha frusztrált, hogy még annyit sem tudok elolvasni, mint az előző évben tettem. Akadtak alkalmak, amikor teljesen ráfüggtem arra, hogy minél többet olvassak el, és ezért sietnem kell.
Ebből lett idén elegem, és elhatároztam, hogy nem fog érdekelni, hogy 30 vagy 100 könyvet olvasok el egy évben, a lényeg az, hogy élvezzem. Nem annyira végtelen a to-read listám, hogy lehetetlenség legyen befejezni, így nincs értelme kapkodni. Ráadásul egyáltalán nem leszek azzal előrébb, ha gyorsan, szinte kényszerből olvasok.
Sajnos akadt ilyen pillanat is - annyira szerettem volna már végezni egy könyvvel, hogy rákényszerítettem magam, és ez az élmény volt, ami végül teljesen meggyőzött arról, hogy mekkora hülyeség a számokra figyelni.
A másik kategória a félbehagyások. Régebben nem hagytam félbe sorozatot, úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem, végig is fogom vinni, legyen akármilyen rossz is. Ami ennél is rosszabb volt, hogy olyan könyveket olvastam végig, amelyek csak "elmegy" kategóriások voltak. Tudjátok, ez a jó, jó, de nincs semmilyen hatással rám, nem vált ki belőlem semmi reakciót az olvasása. Az ilyen könyveket még nehezebb abbahagyni, mert nem rosszak...
Ezen is változtattam idén - nem érdekel most már, melyik könyvről/sorozatról van szó - ha úgy érzem, hogy értelmetlen olvasnom, félbehagyom. És igen, inkább fejezek be egy olyan könyvet, amely még ha nem is túl jó, de érdekel a vége, mint egy olyat, ami "jó", de egyáltalán nem érdekel, mi történik benne.
Remélem, jövőre nem esek bele ismét egy ilyen mennyiség-mániás dologba, mert az igencsak el tudja rontani az olvasás örömét.
2. Kedvenc műfajok, változások az ízlésemben
Annak idején, mikor elkezdtem az Always Love a Wild Bookot, szinte kizárólagosan YA könyvekről olvashattatok (meg esetenként néhány MG is előkerült). A YA-n belül pedig imádtam a paranormális és disztópikus regényeket, így rengeteget olvastam belőlük.
Félreértés ne essék, a mai napig elsősorban YA könyvekről olvashattok a blogon, de észrevehető egy kis változás ezen belül - több felnőtt irodalom került közéjük, köszönhetően annak, hogy mostanában elkezdtek érdekelni azok is. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ez mennyire lehet problematikus a blogra nézve, hiszen egy színtiszta YA blognak tűnt elsőre a blogocskám.
Viszont ez sosem volt így, mert nem műfaj alapján definiáltam a blogomat, hanem magam alapján. A saját olvasási élményeimet osztom meg, amik érdekelnek, amiket szeretek, úgyhogy nem lehet csak úgy beskatulyázni sem a blogot, sem az olvasási preferenciáimat. Egyetlen olvasó sem köthető szigorúan egy műfajhoz, mint ahogy egy könyvnél sem lenne szabad meghatározni, hogy ez fiataloknak való, fiús/lányos könyv. (Ez az a kategória, amit ki nem állhatok, mert bevallom, hülyeségnek tartom ezt a hozzáállás. Mintha nők nem olvashatnának high fantasyt, vagy férfiak nem vehetnének kézbe egy romantikus YA kötetet...) Térjünk vissza ide, mert a végén teljesen eltérek a tárgytól. Szóval, bár régebben kicsit eltűnődtem azon, hogy mennyi jó ez a műfaji többszínűség (sokszínűnek azért nem nevezném a blogom, van pár műfaj, amely annyira nem kerül elő), de rájöttem, hogy igenis jó - mindenki elolvashatja azt, ami őt esetleg érdekli. Kétlem, hogy lennének olyan elvetemült Deariek, akik minden egyes bejegyzést elolvasnak a blogon. :)
Idén a legsajnálatosabb felfedezésem az volt, hogy elkezdtem elveszteni a rajongásomat a disztópiák iránt. Ez már abból is kitűnt, hogy alig olvastam ebben a műfajban, de emellett még várólistára sem tettem újabb darabokat. Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől nem is fogok olvasni, csak eléggé háttérbe szorult a fantasy mellett - holott eddig fej-fej mellett voltak nagyjából.
A szívem csücske mindig is a fantasy volt, ami az egyik legsokszínűbb műfajnak tartok. Persze
megvannak a tropejai, mint minden másnak, de a lehetőségek tárháza végtelen. Azzal pedig, hogy a nem YA fantasyvilágot is egyre jobban megismerem - természetesen nem vagyok jártas/művelt/szakértő a műfajban, egyszerűen azért olvasom, mert érdekel -, újabb ajtók nyíltak ki számomra.
Az az érdekes, hogy habár kevés high/epic/dark/grim fantasyt olvasok, mégis mindegyik meghatározó olvasmány volt, és az az érzés van bennem, mintha folyton olvastam volna egyet.
3. Magyar és külföldi szerzők
Ezt a témát már feszegettem kicsit a Top 5 kedvenc új felfedezettemnél, de most bővebben is kifejtem. Pár hete Nancyvel beszélgettük, hogy ki hány magyar író által könyvet olvasott idén. Jelentem, nálam ez 5, ami 3 szerző közt oszlott el. Egyszerűen nem olvasok magyaroktól, ami nem tudatos döntés eredménye. Bevallom, a molyos korszakom elején kialakult bennem egy kisebb ellenérzés a magyar írók könyvei ellen, és ennek két oka volt: az egyik, hogy egyszerűn bármit olvastam, az egyik sem váltott belőlem akkora lelkesedést, a másik pedig, hogy a molyosként láthattam, hogy miként reagálnak az írók és miként a molyosok rájuk, és egyáltalán nem tetszett.
Előre is leírom, hogy akinek nem inge...
Szóval akkoriban valamiért több írós balhé zajlott, ahol egyes írók nem reagáltak jól egy-egy negatív kritikára, legyen az bárhogy megfogalmazva. Már emiatt kialakult bennem egy kis távolságtartás, de erre még rátett egy lapáttal, hogy az az érzés kezdett kialakulni bennem, hogy egy molyon fent lévő író könyvéről nem lehet rosszat írni, mert megtalálnak rögtön az ismerősei. Annyi ilyen példát láttam, és ez végképp elvette a kedvem a magyar szerzők könyveitől.
Tavaly aktívabban próbálkoztam, mivel akadt egy-két magyar író, akit megkedveltem, de idénre jöttem rá igazán, hogy értelmetlen extra erőfeszítéseket tennem azért, hogy több magyart olvassak (és ezzel visszacsatolok az első ponthoz). Nem az számít számomra, hogy milyen nemzetiségű az író, hanem, hogy milyen könyvet ír. Ha nem érdekel / nem tetszik a könyv, akkor totál mindegy, hogy magyar vagy külföldi a szerző, ugyanúgy nem fogom elolvasni. És sajnos a kedvenc műfajaimban egyszerűen nem találok olyan magyar szerzőt (1-2 kivételtől eltekintve), akinek a könyve felkeltené az érdeklődésemet eléggé ahhoz, hogy bepróbáljam.
Ennyi a változás végül is: nem tekintem kifogásnak az író származási helyét. És örömmel támogatok bármilyen szerzőt, aki olyan könyvet jelentet meg, amit értékelni is tudok. Azt is tudom, hogy akadnak nagyon tehetséges magyar íróink, hiszen már találtam párat az elmúlt években.
Úgyhogy éljenek a könyvek tartalmai!
4. Új mániám, a színezők!
A végére egy könnyedebb téma, amiben nem puffogok valami miatt. Két színezős posztot írtam idén, és mindkettőben beszéltem már nektek a kezdetekről. A színezőmániás teljesen levert a lábamról, pedig eleinte tényleg ellenkeztem (pláne, mert nem voltam elég jó színező színessel). Őszintén szólva nagyon örülök, hogy felfedeztem magamnak a színezők világát!
A mennyiség-mániás időszakomban azért néha eszembe jutott, hogy mennyi időt elvesz az olvasástól a színezés, de ma már nem érdekel. Élvezem színezgetni a kis ábrákat, új technikákat találni és kipróbálni, majd gyönyörködni az eredményében. Imádom, hogy látom saját magamon a fejlődést, hogy egyre jobban lesznek a képek (bár persze nem vagyok profi, csak nagyon lelkes amatőr), és egyszerűen csak kikapcsol. Akkor nem foglalkozom a külvilággal, csak a béke és a nyugalom (meg az örök kérdés: ez milyen színű legyen?).
Minden más tekintetben minden maradt a régiben a 2016-os évben. Még mindig lelkesen olvasok, boldogan szórok 5*-kat azoknak a könyveknek, amelyeket imádtam olvasni (akkor is, ha akad hibája), ugyanúgy rajongok az új megjelenésekért, a kedvenc íróimért, és ugyanúgy naivan kezdek bele egy-egy újabb sorozatba azzal a hittel, hogy nem fog évekig a befejezetlenül maradni.
Ebből lett idén elegem, és elhatároztam, hogy nem fog érdekelni, hogy 30 vagy 100 könyvet olvasok el egy évben, a lényeg az, hogy élvezzem. Nem annyira végtelen a to-read listám, hogy lehetetlenség legyen befejezni, így nincs értelme kapkodni. Ráadásul egyáltalán nem leszek azzal előrébb, ha gyorsan, szinte kényszerből olvasok.
Sajnos akadt ilyen pillanat is - annyira szerettem volna már végezni egy könyvvel, hogy rákényszerítettem magam, és ez az élmény volt, ami végül teljesen meggyőzött arról, hogy mekkora hülyeség a számokra figyelni.
A másik kategória a félbehagyások. Régebben nem hagytam félbe sorozatot, úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem, végig is fogom vinni, legyen akármilyen rossz is. Ami ennél is rosszabb volt, hogy olyan könyveket olvastam végig, amelyek csak "elmegy" kategóriások voltak. Tudjátok, ez a jó, jó, de nincs semmilyen hatással rám, nem vált ki belőlem semmi reakciót az olvasása. Az ilyen könyveket még nehezebb abbahagyni, mert nem rosszak...
Ezen is változtattam idén - nem érdekel most már, melyik könyvről/sorozatról van szó - ha úgy érzem, hogy értelmetlen olvasnom, félbehagyom. És igen, inkább fejezek be egy olyan könyvet, amely még ha nem is túl jó, de érdekel a vége, mint egy olyat, ami "jó", de egyáltalán nem érdekel, mi történik benne.
Remélem, jövőre nem esek bele ismét egy ilyen mennyiség-mániás dologba, mert az igencsak el tudja rontani az olvasás örömét.
2. Kedvenc műfajok, változások az ízlésemben
Annak idején, mikor elkezdtem az Always Love a Wild Bookot, szinte kizárólagosan YA könyvekről olvashattatok (meg esetenként néhány MG is előkerült). A YA-n belül pedig imádtam a paranormális és disztópikus regényeket, így rengeteget olvastam belőlük.
Félreértés ne essék, a mai napig elsősorban YA könyvekről olvashattok a blogon, de észrevehető egy kis változás ezen belül - több felnőtt irodalom került közéjük, köszönhetően annak, hogy mostanában elkezdtek érdekelni azok is. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ez mennyire lehet problematikus a blogra nézve, hiszen egy színtiszta YA blognak tűnt elsőre a blogocskám.
Viszont ez sosem volt így, mert nem műfaj alapján definiáltam a blogomat, hanem magam alapján. A saját olvasási élményeimet osztom meg, amik érdekelnek, amiket szeretek, úgyhogy nem lehet csak úgy beskatulyázni sem a blogot, sem az olvasási preferenciáimat. Egyetlen olvasó sem köthető szigorúan egy műfajhoz, mint ahogy egy könyvnél sem lenne szabad meghatározni, hogy ez fiataloknak való, fiús/lányos könyv. (Ez az a kategória, amit ki nem állhatok, mert bevallom, hülyeségnek tartom ezt a hozzáállás. Mintha nők nem olvashatnának high fantasyt, vagy férfiak nem vehetnének kézbe egy romantikus YA kötetet...) Térjünk vissza ide, mert a végén teljesen eltérek a tárgytól. Szóval, bár régebben kicsit eltűnődtem azon, hogy mennyi jó ez a műfaji többszínűség (sokszínűnek azért nem nevezném a blogom, van pár műfaj, amely annyira nem kerül elő), de rájöttem, hogy igenis jó - mindenki elolvashatja azt, ami őt esetleg érdekli. Kétlem, hogy lennének olyan elvetemült Deariek, akik minden egyes bejegyzést elolvasnak a blogon. :)
Idén a legsajnálatosabb felfedezésem az volt, hogy elkezdtem elveszteni a rajongásomat a disztópiák iránt. Ez már abból is kitűnt, hogy alig olvastam ebben a műfajban, de emellett még várólistára sem tettem újabb darabokat. Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől nem is fogok olvasni, csak eléggé háttérbe szorult a fantasy mellett - holott eddig fej-fej mellett voltak nagyjából.
megvannak a tropejai, mint minden másnak, de a lehetőségek tárháza végtelen. Azzal pedig, hogy a nem YA fantasyvilágot is egyre jobban megismerem - természetesen nem vagyok jártas/művelt/szakértő a műfajban, egyszerűen azért olvasom, mert érdekel -, újabb ajtók nyíltak ki számomra.
Az az érdekes, hogy habár kevés high/epic/dark/grim fantasyt olvasok, mégis mindegyik meghatározó olvasmány volt, és az az érzés van bennem, mintha folyton olvastam volna egyet.
3. Magyar és külföldi szerzők
Ezt a témát már feszegettem kicsit a Top 5 kedvenc új felfedezettemnél, de most bővebben is kifejtem. Pár hete Nancyvel beszélgettük, hogy ki hány magyar író által könyvet olvasott idén. Jelentem, nálam ez 5, ami 3 szerző közt oszlott el. Egyszerűen nem olvasok magyaroktól, ami nem tudatos döntés eredménye. Bevallom, a molyos korszakom elején kialakult bennem egy kisebb ellenérzés a magyar írók könyvei ellen, és ennek két oka volt: az egyik, hogy egyszerűn bármit olvastam, az egyik sem váltott belőlem akkora lelkesedést, a másik pedig, hogy a molyosként láthattam, hogy miként reagálnak az írók és miként a molyosok rájuk, és egyáltalán nem tetszett.
Előre is leírom, hogy akinek nem inge...
Szóval akkoriban valamiért több írós balhé zajlott, ahol egyes írók nem reagáltak jól egy-egy negatív kritikára, legyen az bárhogy megfogalmazva. Már emiatt kialakult bennem egy kis távolságtartás, de erre még rátett egy lapáttal, hogy az az érzés kezdett kialakulni bennem, hogy egy molyon fent lévő író könyvéről nem lehet rosszat írni, mert megtalálnak rögtön az ismerősei. Annyi ilyen példát láttam, és ez végképp elvette a kedvem a magyar szerzők könyveitől.
Tavaly aktívabban próbálkoztam, mivel akadt egy-két magyar író, akit megkedveltem, de idénre jöttem rá igazán, hogy értelmetlen extra erőfeszítéseket tennem azért, hogy több magyart olvassak (és ezzel visszacsatolok az első ponthoz). Nem az számít számomra, hogy milyen nemzetiségű az író, hanem, hogy milyen könyvet ír. Ha nem érdekel / nem tetszik a könyv, akkor totál mindegy, hogy magyar vagy külföldi a szerző, ugyanúgy nem fogom elolvasni. És sajnos a kedvenc műfajaimban egyszerűen nem találok olyan magyar szerzőt (1-2 kivételtől eltekintve), akinek a könyve felkeltené az érdeklődésemet eléggé ahhoz, hogy bepróbáljam.
Ennyi a változás végül is: nem tekintem kifogásnak az író származási helyét. És örömmel támogatok bármilyen szerzőt, aki olyan könyvet jelentet meg, amit értékelni is tudok. Azt is tudom, hogy akadnak nagyon tehetséges magyar íróink, hiszen már találtam párat az elmúlt években.
Úgyhogy éljenek a könyvek tartalmai!
4. Új mániám, a színezők!
A végére egy könnyedebb téma, amiben nem puffogok valami miatt. Két színezős posztot írtam idén, és mindkettőben beszéltem már nektek a kezdetekről. A színezőmániás teljesen levert a lábamról, pedig eleinte tényleg ellenkeztem (pláne, mert nem voltam elég jó színező színessel). Őszintén szólva nagyon örülök, hogy felfedeztem magamnak a színezők világát!
A mennyiség-mániás időszakomban azért néha eszembe jutott, hogy mennyi időt elvesz az olvasástól a színezés, de ma már nem érdekel. Élvezem színezgetni a kis ábrákat, új technikákat találni és kipróbálni, majd gyönyörködni az eredményében. Imádom, hogy látom saját magamon a fejlődést, hogy egyre jobban lesznek a képek (bár persze nem vagyok profi, csak nagyon lelkes amatőr), és egyszerűen csak kikapcsol. Akkor nem foglalkozom a külvilággal, csak a béke és a nyugalom (meg az örök kérdés: ez milyen színű legyen?).
Minden más tekintetben minden maradt a régiben a 2016-os évben. Még mindig lelkesen olvasok, boldogan szórok 5*-kat azoknak a könyveknek, amelyeket imádtam olvasni (akkor is, ha akad hibája), ugyanúgy rajongok az új megjelenésekért, a kedvenc íróimért, és ugyanúgy naivan kezdek bele egy-egy újabb sorozatba azzal a hittel, hogy nem fog évekig a befejezetlenül maradni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése