2013. december 7., szombat

Becca Fitzpatrick: Finale - Végjáték

„A helyedben eltávolítanám azt a bukott angyalt a nappaliból, mielőtt anyád hazaér.”

Sorozat: Csitt, Csitt #4

Végre itt a vége!

Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett.
Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot.
Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne.
Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak.
Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.


Olvasás időtartama: 3 hónap
Szenvedéses pillanatok száma: végtelen

Olyan szörnyű, hogy a népszerű angyalos sorozataim befejezéseiben folyamatosan csalódtam. Habár a Finale esetében már nem igazán voltak olyan magas elvárásaim, a külföldi kritikák elég biztatóak voltak, s ez reményt ébresztett bennem. Aztán elkezdtem olvasni, s koppantam egy hatalmasat.

De legalább a borító szép.

Kezdjük azzal, hogy felettébb negatív élmény volt a teljes könyv, 18% kivételével. Az elején már elkezdtem szenvedni, ugyanis nem találtam semmi értelmét a történetnek (vagy a karaktereknek). Igazából azért sem kedveltem a kezdeteket, mert Nora valamiért okosabbnak hitte magát a teljes nefil társadalomnál. És erre még rátett az írónő azzal, hogy a nefileket szörnyen bénának állította be, akik egy szappanoperából kiszedett jelenetet is valósnak hisznek el.

Mindennek ellenére valami csoda folytán eltelt 30%, amely során annyi történt, hogy volt egy Dantenk, aki igyekezett edzeni Norat, és egy Norank, aki béna, de aztán mégsem, csak kell valami, hogy ne tűnjön annyira Mary-Sue-nak.

És, mikor azt hittem, hogy a szimplán unalmas mederben maradunk, jött egy buli. Mert, amikor minden romba dőlhet, és minden terved kudarcot vallhat - aminek következtében az életedet vesztheted, akkor bizony a következő dologra van szükséged:

"Felül kell múlnom Marcie-t. A dögösebb pasit akarom magam mellé, és a jobb jelmezt akarom viselni."

Ilyenkor mindig jó tudni, hogy az úgy nevezett főhősnőnknek mi is a prioritása.

Nem sokkal ezután Nora a történet szempontjából igen fontos döntést hoz meg, amire akár mondhatnánk is, hogy milyen felelősségteljes, mennyire meggondolt, és hogy akár igazi hős is válhat belőle.
Mondhatnánk, ha igaz lenne.
Az írónő azzal rontotta el ezt az igen fontos jelenetet, hogy olyan kontextusba helyezte, amely igencsak negatív színezetet adott neki. Így, még ha komoly döntésnek szánta (amit amúgy sem tudok elhinni, mert előtte sosem gondolt rá, és az ő szemszögéből van a történet), akkor is úgy jön le, mint egy hisztis tini féltékenységi jelenete, amellyel akár rengeteg ember életét tönkreteheti. És ezzel Nora egyre mélyebbre ásta magát.

Egészen a regény 80%-ig tartott ez a folyamatos kavarás, a nagymértékű pasidráma, melyet igen fontos történeti elemnek akart az írónő beállítani. És az a baj, hogy nem csak Nora volt ennyire irritáló, de Folt is átvette ezt az attitűdöt. Egyszerűen nem tudtam hova rakni őt - annyira megváltozott negatív irányba a karaktere, hogy könnyes búcsút kellett intenem az angyalfiúnak, akit annokedveltem.

De ugorjunk végre a pozitív részhez - ugyanis 80% után kapunk 18%-nyi történetet. De alig tudtam elhinni, hogy hirtelen ekkora minőségbeli javuláson ment végbe ez a regény. És ehhez csak annyi kellett, hogy az írónő végre  figyelmet fordítson a történeti szálra!
És itt két olyan csavarral is találkoznom kellett, amelyre sosem számítottam volna. Ezért pedig nagy taps az írónőnek (bár azt nem mondom, hogy elragadtatott reakciót váltottak ki belőlem, de wow! Meglepődtem rendesen).

Tényleg csak azt bántam, hogy közel 350 oldalt kellett végigszenvednem, hogy végre megkapjam azt a minőséget, amely egy igenis jó sorozatzáró kötet megérdemel.

Az utolsó 2% ismét nem lett valami kiemelkedő - úgy tűnik, az írónőnek a semmiről írásai nem igazán jönnek be nekem, mert ezt a 2%-ot is eléggé feleslegesnek éreztem. Jó, nem vagyok a nagy kitekintgetések híve.

Nagy mértékben zavart még, hogy Nora viszonyát az anyukájával és legjobb barátnőjével valahol teljesen elfelejtettük. Habár ebben a részben Nora anyukája többet szerepel, viszont komolyan azt éreztem, hogy csak nyűg az írónő, és NORA számára is. Ez pedig egyáltalán nem volt fair vele szemben. Vee pedig a sorozat folyamán egyre kevesebb szerepet kap, és a végére már funkciója sincs. Mind ő, mint Vee kb. Nora-gátlóként funkcionálnak az egész regény során. Egyébként még mindig nem értem, a számára régebben legfontosabb két ember előtt minek titkolózik négy részen keresztül - de ezt nem az én tisztem megítélni. 

Végszóként leginkább annyit, hogy ennek a sorozatnak a legnagyobb hibája elsősorban a karakterekben rejlik. Három szereplő volt, akit kedveltem az egész sorozat alatt, abból egyet megutáltam elhanyagoltság miatt, a másik kettőről nem nyilatkozom. Nora Bella-kórban szenvedett, Folt és Nora szerelme pedig annyira kémiamentes volt, hogy rossz volt olvasni. A másik a klisésség, amely a karaktereket, a történetet és a romantikát is jellemzi.
Összességében úgy gondolom, hogy ez a negyedik rész egyáltalán nem volt szükséges - bőven elég lett volna trilógiának -, mert akkor talán a történetszál hangsúlyosabb lett volna. Talán.

Viszlát Scott, viszlát Dante, örülök, hogy megismerhettelek titeket!



Könyv adatai
Eredeti cím: Finale (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző (2013)
Oldalszám: 454

2 megjegyzés:

  1. Teljes mértékben igazad van!
    Én is elolvastam, bár azt nem mondhatom, hogy olvashatatlanul rossz volt, viszont rossz érzéssel olvastam ki, és énis átverve éreztem magam szörnyen :(
    Nora egy antihős valóban..

    VálaszTörlés
  2. Nora egy kislány, aki túl nagy dolgokba keveredett, és ez teljesen kifordította önmagából. Az a legnagyobb gond vele, hogy nem inspiráló a karaktere - mert őszintén, mit tanít az, hogyha féltékenységre alapozva döntesz fontos kérdésben, azokat az embereket, akik mindig ott voltak számodra, teljesen háttérbe szorítod, és közben mégis magad sajnáltatod. Még ennyi idő után is rosszul érint Nora akciója.

    Lehetne antihősnek is mondani, de már abban is benne van, hogy valamiféle hős. És erről a kifejezésről Mark Lawrence: Széthullott birodalom főszereplője jut eszembe, aki tényleg antihős, és mellette Nora... nem tűnik egy kategóriának.

    Viszont sajnálom, hogy csalódást okozott neked is ez a kötet. :(

    VálaszTörlés