"Egyszer, még régen nem voltam több egy szellemnél. Nem volt saját akaratom. Nem nyomta vállamat felelősség. Nem tehettem semmit, így nem is viselhettem a következményeit. Azt hittem, tudom, ki vagyok: valaki, aki emlékezteti Addiet, hogy ne felejtsen el dolgokat, aki észreveszi azokat, amit ő nem, aki elrendez mindent, mikor ő nem tudott. De aztán visszaszereztem a képességet, hogy saját döntéseket hozzak, és ne csak az övét befolyásoljam. És ez megváltoztatott."
Sorozat: The Hybrid Chronicles #3
Eva csak arra vágyott, hogy önmaga legyen. De Amerikákban hibridnek lenni nem tolerált. Emiatt Eva és Addie folyamatosan mozgásban vannak, igyekeznek elrejtőzni a hatóságok elől, akik üldözik őket. De változások szele érződik. Egy lázadás készül, és az emberek megkérdőjelezik a hibridekkel való bánásmód szükségességét.
2012-ben ismerkedtem meg Kat Zhang debütáló sorozatának első részével, a What’s Left of Me-vel. A könyv teljesen lenyűgözött, elvarázsolt… rabja lettem, mondhatni. Ezt követően alig vártam a folytatást, ám miután megjelent, még egy évnek el kellett telnie, mielőtt elolvastam volna. Sajnos, az már nem ért fel az első részhez, és kissé félni kezdtem, vajon az utolsó rész méltó befejezés lesz-e? A választ még mindig nem tudom.
De kezdjük a háttérrel. Ebben a részben már nem sok újdonságot tudunk meg a hibridekről. Viszont nagyra értékeltem, hogy sokkal jobban bevonta az írónő a globális helyzetet. Ezt már az előző részben is pedzegette, ám akkor még csak említés szintjén történt. Ebben a részben viszont mondhatni élőképeket kaptunk a világról, és nagyon tetszett ez a szembeállítás. Olyan volt, mint egy vasfüggöny – ezúttal az Amerikák körül. Nagyon jól ábrázolta az írónő a két világ közötti különbséget, ám érdekelt volna, hogy ez miért alakult így? Erre a kérdésre sajnos nem kaptam választ egyik regényben sem. Mi volt az a pont, amikor az erőviszonyok megváltoztak?
A másik fontos elem a fejlődési folyamat. Be kell vallanom, egyáltalán nem értettem ezt meg, míg az írónő meg nem osztotta ezt velünk a főszereplő gondolatain keresztül. Gyönyörűségesen megfogalmazott és bemutatott út az autonómia és az önkontroll felé. Különösen az tetszett, hogy miként fonódott össze Eva és a teljes hibrid társadalom útja a saját sorsuk fölötti rendelkezéshez. Azt pedig különösen értékeltem, hogy nem érződött erőltetettnek ez az egymásra támaszkodó folyamat.
A történet ebben a részben érdekesebb volt, mint az előző kötetben. Főleg, hogy itt már szinte azonnal bedobtak a mélyvízbe. Nagyon sok esemény történt egyszerre, ami egyszerre tett jót és rosszat is a könyvnek. A jó az volt, hogy gyorsan belerázódtam, és izgatott voltam az események alakulása végett. A rossz… nos, egy idő után már nem pörgött úgy a cselekmény, és sokkal élesebbnek tűnt a kontraszt, mintha alapjáraton nem sok minden történt volna. A legnagyobb gond szerintem mégis az volt, hogy a legnagyobb csavart már az a könyv első felében bedobta az írónő, így emellett a végére nem sok minden maradt, amivel sokkolhatott volna bárkit is. Talán, ha a nagy dolog száz oldallal a vége előtt történik, biztosan ki lettem volna akadva. Így viszont… sejtettem, hogy mi fog történni, és egyrészt elvette az élét kissé, másrészt a hátralévő fordulatok izgalomfokát is csökkentette.
Ennek ellenére az írónő egészen jó konklúziót kreált ennek a történetnek. És, ami a lényeg – sikerült lezárnia úgy a sorozatot, hogy ne legyen nagy hiányérzetem utána. Persze, vannak kérdések, amire nem kaptam választ, és fogalmam sincs, mi fog történni a karakterekkel a jövőben, de amit el akart mesélni, elmesélte. Mindezt pedig logikusan, sok-sok reális érzelem belevitelével vitte végbe.
A karakterek tekintetében úgy érzem, hogy Addie teljesen eltűnt a süllyesztőben. Na jó, ez erős megfogalmazás, de igen sokat csökkent a „jelenléte” erre a mostani részre. Ugyanakkor értékelem, hogy milyen jól reprezentálja ez azt a változást, amin a főszereplők végigmentek. Mégis, úgy érzem, Addie jelleme, amely dominánsan jelen volt, a mostani részre elveszett, és csak úgy lehetne definiálni, mint Eva másik fele. Ezért pedig kár. Pedig én nem is kedveltem őt annyira!
Eva viszont ebben a részben mutatta meg, hogy milyen erős és törékeny is egyben. A karaktere hatalmas fejlődésen ment végig a három kötet során, és ebben a részben ismét megmutatta, hogy miért is szerettem meg annyira már a kezdetek kezdetén. Leginkább azt értékeltem, ahogy kezelte a kialakuló helyzetet – sőt, az önreflexióit! Azok mindenképp a legjobb pillanatok közé tartoztak; főleg, hogy ezek által még közelebb került hozzám Eva.
Amit pedig külön értékeltem, hogy a többi karakter is kiépített személyiséget kapott. Nem az volt, hogy mindenki egy személyiségjegye határozta meg a teljes viselkedést, hanem tényleg érződött, hogy az írónő foglalkozott mindannyiukkal. Ezért pedig külön piros pont jár a sorozatnak.
Eva és Addie kapcsolata ebben a részben gyönyörűen lett ábrázolva. Az írónő a sorozat folyamán jó pár kihívás elé állította a kapcsolatukat, és úgy érzem, az ezekkel való harc, a külső veszélyek mellett, igazán különlegessé tette a könyvet. Imádtam a lányok közt működő dinamikát, és, hogy megmutatta az írónő, hogy ők milyen fontosak egymásnak.
A romantika, ó dearies. A shipem annyira csodálatos volt ebben a részben is. Nagyon örültem annak, hogy továbbra sem ezen volt a hangsúly, ugyanakkor nekem kellett volna még több a drága párosomból! Sajnos, be kellett érnem azokkal az apró szeretetadagokkal, amelyet ők is nyújtottak egymásnak. Viszont olyan édesek, és imádnivalók együtt! A másik páros nekem túlságosan távolinak érződött, nem tudtam megragadni a köztük való kapocs lényegét, ahogy a főszereplő sem teljesen.
Ide is elérkeztem. Egy újabb sorozatot sikerült befejezni, és ismét érzem azt a hiányérzetet, amelyet megannyi kedvencemnél éreztem. Mindent összevetve, sajnáltam, hogy az első részt egyik folytatás sem érte el igazán, és ezért nem válhatott akkora szerelemmé maga a sorozat. Ugyanakkor az egyik legerősebb szereplőgárda ebben a könyvben van, és ők sikeresen elvitték a hátukon a kissé alulteljesítő történetet. Nagyon örülök, hogy megismerkedhettem ezzel a világgal, Evaval és Ryannel. És, hogy az írónő ilyen csodálatosan bemutatta, milyen két léleknek egy testben élni.
Könyv adatai
Eredeti cím: Echoes of Us (2014)
Kiadó: HarperCollins
Oldalszám: 338
Eva csak arra vágyott, hogy önmaga legyen. De Amerikákban hibridnek lenni nem tolerált. Emiatt Eva és Addie folyamatosan mozgásban vannak, igyekeznek elrejtőzni a hatóságok elől, akik üldözik őket. De változások szele érződik. Egy lázadás készül, és az emberek megkérdőjelezik a hibridekkel való bánásmód szükségességét.
2012-ben ismerkedtem meg Kat Zhang debütáló sorozatának első részével, a What’s Left of Me-vel. A könyv teljesen lenyűgözött, elvarázsolt… rabja lettem, mondhatni. Ezt követően alig vártam a folytatást, ám miután megjelent, még egy évnek el kellett telnie, mielőtt elolvastam volna. Sajnos, az már nem ért fel az első részhez, és kissé félni kezdtem, vajon az utolsó rész méltó befejezés lesz-e? A választ még mindig nem tudom.
De kezdjük a háttérrel. Ebben a részben már nem sok újdonságot tudunk meg a hibridekről. Viszont nagyra értékeltem, hogy sokkal jobban bevonta az írónő a globális helyzetet. Ezt már az előző részben is pedzegette, ám akkor még csak említés szintjén történt. Ebben a részben viszont mondhatni élőképeket kaptunk a világról, és nagyon tetszett ez a szembeállítás. Olyan volt, mint egy vasfüggöny – ezúttal az Amerikák körül. Nagyon jól ábrázolta az írónő a két világ közötti különbséget, ám érdekelt volna, hogy ez miért alakult így? Erre a kérdésre sajnos nem kaptam választ egyik regényben sem. Mi volt az a pont, amikor az erőviszonyok megváltoztak?
A másik fontos elem a fejlődési folyamat. Be kell vallanom, egyáltalán nem értettem ezt meg, míg az írónő meg nem osztotta ezt velünk a főszereplő gondolatain keresztül. Gyönyörűségesen megfogalmazott és bemutatott út az autonómia és az önkontroll felé. Különösen az tetszett, hogy miként fonódott össze Eva és a teljes hibrid társadalom útja a saját sorsuk fölötti rendelkezéshez. Azt pedig különösen értékeltem, hogy nem érződött erőltetettnek ez az egymásra támaszkodó folyamat.
A történet ebben a részben érdekesebb volt, mint az előző kötetben. Főleg, hogy itt már szinte azonnal bedobtak a mélyvízbe. Nagyon sok esemény történt egyszerre, ami egyszerre tett jót és rosszat is a könyvnek. A jó az volt, hogy gyorsan belerázódtam, és izgatott voltam az események alakulása végett. A rossz… nos, egy idő után már nem pörgött úgy a cselekmény, és sokkal élesebbnek tűnt a kontraszt, mintha alapjáraton nem sok minden történt volna. A legnagyobb gond szerintem mégis az volt, hogy a legnagyobb csavart már az a könyv első felében bedobta az írónő, így emellett a végére nem sok minden maradt, amivel sokkolhatott volna bárkit is. Talán, ha a nagy dolog száz oldallal a vége előtt történik, biztosan ki lettem volna akadva. Így viszont… sejtettem, hogy mi fog történni, és egyrészt elvette az élét kissé, másrészt a hátralévő fordulatok izgalomfokát is csökkentette.
Ennek ellenére az írónő egészen jó konklúziót kreált ennek a történetnek. És, ami a lényeg – sikerült lezárnia úgy a sorozatot, hogy ne legyen nagy hiányérzetem utána. Persze, vannak kérdések, amire nem kaptam választ, és fogalmam sincs, mi fog történni a karakterekkel a jövőben, de amit el akart mesélni, elmesélte. Mindezt pedig logikusan, sok-sok reális érzelem belevitelével vitte végbe.
A karakterek tekintetében úgy érzem, hogy Addie teljesen eltűnt a süllyesztőben. Na jó, ez erős megfogalmazás, de igen sokat csökkent a „jelenléte” erre a mostani részre. Ugyanakkor értékelem, hogy milyen jól reprezentálja ez azt a változást, amin a főszereplők végigmentek. Mégis, úgy érzem, Addie jelleme, amely dominánsan jelen volt, a mostani részre elveszett, és csak úgy lehetne definiálni, mint Eva másik fele. Ezért pedig kár. Pedig én nem is kedveltem őt annyira!
Eva viszont ebben a részben mutatta meg, hogy milyen erős és törékeny is egyben. A karaktere hatalmas fejlődésen ment végig a három kötet során, és ebben a részben ismét megmutatta, hogy miért is szerettem meg annyira már a kezdetek kezdetén. Leginkább azt értékeltem, ahogy kezelte a kialakuló helyzetet – sőt, az önreflexióit! Azok mindenképp a legjobb pillanatok közé tartoztak; főleg, hogy ezek által még közelebb került hozzám Eva.
Amit pedig külön értékeltem, hogy a többi karakter is kiépített személyiséget kapott. Nem az volt, hogy mindenki egy személyiségjegye határozta meg a teljes viselkedést, hanem tényleg érződött, hogy az írónő foglalkozott mindannyiukkal. Ezért pedig külön piros pont jár a sorozatnak.
Eva és Addie kapcsolata ebben a részben gyönyörűen lett ábrázolva. Az írónő a sorozat folyamán jó pár kihívás elé állította a kapcsolatukat, és úgy érzem, az ezekkel való harc, a külső veszélyek mellett, igazán különlegessé tette a könyvet. Imádtam a lányok közt működő dinamikát, és, hogy megmutatta az írónő, hogy ők milyen fontosak egymásnak.
A romantika, ó dearies. A shipem annyira csodálatos volt ebben a részben is. Nagyon örültem annak, hogy továbbra sem ezen volt a hangsúly, ugyanakkor nekem kellett volna még több a drága párosomból! Sajnos, be kellett érnem azokkal az apró szeretetadagokkal, amelyet ők is nyújtottak egymásnak. Viszont olyan édesek, és imádnivalók együtt! A másik páros nekem túlságosan távolinak érződött, nem tudtam megragadni a köztük való kapocs lényegét, ahogy a főszereplő sem teljesen.
Ide is elérkeztem. Egy újabb sorozatot sikerült befejezni, és ismét érzem azt a hiányérzetet, amelyet megannyi kedvencemnél éreztem. Mindent összevetve, sajnáltam, hogy az első részt egyik folytatás sem érte el igazán, és ezért nem válhatott akkora szerelemmé maga a sorozat. Ugyanakkor az egyik legerősebb szereplőgárda ebben a könyvben van, és ők sikeresen elvitték a hátukon a kissé alulteljesítő történetet. Nagyon örülök, hogy megismerkedhettem ezzel a világgal, Evaval és Ryannel. És, hogy az írónő ilyen csodálatosan bemutatta, milyen két léleknek egy testben élni.
Könyv adatai
Eredeti cím: Echoes of Us (2014)
Kiadó: HarperCollins
Oldalszám: 338
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése