2013. augusztus 9., péntek

Hugh Howey: A siló

A történetünk A silóval érdekesen kezdődött. Mikor megláttam a borítót, azt gondoltam, valami "nyári farmos romantika" lesz. Igen. Hát, nem volt az, mint kiderült, miután elolvastam a fülszöveget jópár nappal később.
Disztópia.
Posztapokaliptikus.
Hol voltál eddig az életemből?

Sorozat: Wool #1

Holston eldöntötte, hogy meghal. Felesége három évvel korábban döntött úgy, hogy takarítónak áll, s most ő is utána akar menni.
De, hogy mi vár Holstonra a felszínen?


Rendben, kezdem a szerzővel - pletykálkodjunk. Pár hónappal ezelőtt külföldön volt egy kisebb balhé, mikor Hugh Howey posztolt egy bejegyzést arról, hogy az egyik találkozón valaki milyen szörnyen viselkedett, majd a kommentelések során ez átváltott szexista hangvételbe (a kritikák szerint).
Ebből szép kis kommentháború lett, ami végül Hugh Howey bocsánatkérésével ért véget. Vagyis kettő bocsánatkérésével. Persze ennek eredménye lett, hogy több blogger nem hajlandó elolvasni innentől egy könyvét sem.

Na igen, a könyv. A Wool sorozat eredetileg E-book formátumban jelent meg, 5 részes volt, amelyet végül egy Omnibus kötetben adtak ki papírformátumban. Ehhez az öt részhez készült egy folytatás a Shift széria, amely három részes, s most áprilisban jelent meg az omnibus kötet belőle; illetve most októberben jelenik meg nyomtatásban a "trilógia" zárórésze (ami így nézve a 9. történet), amely 400 oldal körüli már.

A véleményem rövid változata: Azt. A. Mindenit!

Ez nagyon jó volt! Bevallom, nem sok jóra számítottam egy 60 oldalas regénytől, mert mire van abban idő? Leginkább semmire, ugye? Ráadásul mivel sorozatkezdő kötet, tényleg nem vártam semmi hasznosat.
Ehelyett kaptam egy teljesen kerek, sokkoló és ugyanakkor érzelmileg is kissé megrázó igazi poszt-apokaliptikus / disztópikus olvasmányt.

Magáról a világfelépítésről ebben a kötetben nem sokat tudunk meg, ennek pedig két okát láttam:
1. Terjedelem (nyilvánvaló)
2. Az író szerintem darabokban akarja megmutatni ezt a világot - mindig azt a részét, amelyik igazán számít a történet szempontjából.
Viszont, amit megtudtam ebből a részből, az alapján nagyon érdekes világgal állunk szemben. Igazából a tény, hogy nem tudni még annyi mindent erről a környezetről a legnagyobb vonzóerő, hogy továbbolvassam.

Ha nem gondolok bele jobban, kijelenthetném, hogy történésekben gazdag regényről van szó, mivel, különösen a vége miatt olyan érzésem van, hogy te jó ég, mennyi minden történt. Pedig ez sokkal inkább karakterközpontú mű, amelyet a történet csak kisegít. Mert végül is egy mondatban összefoglalva ezt a 60 oldalt: Holstonnak hiányzik a felesége, ezért úgy dönt kimegy, ahol elméletileg a halál vár rá. Végig erre készülünk, hogy mi lesz kint, s igazából a könyv első 45 oldala olyan háttérinformációkat szolgáltat, amelyekkel felállíthatjuk a saját elméleteinket a külvilág milyenségével kapcsolatban. A lényeg viszont a maradék tíz oldal, amelyben Holston kint találja magát. Az viszont! Nos, az a pár oldal az indoka, hogy ennyire megszerettem a regényt. Nem számítottam ilyen kivitelezésre, ennyire fordulatos adrenalinbombára.

Már említettem, hogy A siló karakterközpontú regény akar lenni, s az is. Ebben a részben megismerjük Holstont, egy magányos férfit, akit a felesége három éve hagyott el, hogy kimehessen a külvilágba, s aki annyira elkeseredett már, hogy úgy érzi, utána kell menni. Ezt követően fejezetről-fejezetre váltják egymást a múlt és jelen eseményei, amelyek során megismerhetjük, miért döntöttek mindketten a távozás mellett. A főszereplő karaktere kidolgozott, s habár nem tudjuk, hogy miként szeretné a kávéját, mégis úgy érezheti az olvasó, hogy ismeri őt.

Összesítve ezt a pár oldalt - nagyon pozitívan csalódtam, egyáltalán nem erre számítottam. Egy kivételesen jól megírt karaktertanulmány, disztópiás regény, s tipikusan az a tudnom kell mi lesz ezután kategóriába tartozó iromány. És hivatalosan az első felnőtt disztópiám, s azt hiszem, jobban utána kell néznem, ebben a témakörben milyen regények jelentek meg.


Könyv adatai
Eredeti cím: Wool (2011)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó (2013)
Oldalszám: 60

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése