Jackie Morse Kessler: Breath

"Ha valaha is olyan csúnyán visszaéltek a bizalmaddal, hogy azt kérdezted: Mi értelme? Akkor ez a könyv neked szól."

Jackie Morse Kessler Riders of the Apocalypse sorozatával még tavaly ismerkedtem meg, de körülbelül egyből levett a lábamról.

Habár mindegyik rész önállóan is olvasható, volt valami, amelyet mindegyik kötetben ugyanúgy szerettem. Ez pedig Death (Halál) karaktere.

Ezek után, gondolom egyértelmű, hogy epekedve (bár félve) vártam a Breath megjelenését.

Sorozat: Riders of the Apocalypse #4

Halált mindenki ismeri – bármilyen élőlény is vagy, egy napon biztosan találkozol vele, hogy átadhasd neki az ajándékod, és kezébe helyezd az életed. De mi történik, ha eljön a nap, mikor Halál meg akar halni? Mikor végleg fel akarja adni a reményt? Van-e bárki is, aki ebben megakadályozhatja?

Xander hétköznapi tinédzser egy ideális élettel – álmai barátnője, álmai egyeteme, igazi álomélet. Emellett ő az egyetlen, aki megállíthatja, ezáltal megmentheti Halált és az emberiséget is.

De ehhez szembe kell néznie önmagával is.

Nem köntörfalazok – végig kettős érzés uralkodott bennem a könyv olvasása során. Egyrészt akartam haladni vele, mert annyira olvastatta magát, másrészt viszont rettegtem, mert nem akartam, hogy véget érjen. Viszont az boldogsággal tölt el, hogy kijelenthetem: egyáltalán nem csalódtam ebben a részben.

Az érzelmeim azonban kikészültek, mire a végére értem. Vagy inkább mire a 19. oldalra értem?

Mivel a Halál maga volt a főszereplő, számíthattam arra, hogy megtudjuk, miként „dolgozik”. Azt viszont nem terveztem be, hogy olyan gyönyörűen, olyan szívet tépő:

„Néhányan fáradtak voltak. Azok, akik hosszú ideig éltek és megbékéltek a halállal, általában kedvesek voltak, sőt barátságosak. Azok, akik egy hosszas betegségben haltak meg, üdvözölték őt. Voltak, akiket a világ kihasznált és bántalmazott, ő pedig mindannyiukkal szimpatizált, miközben elfogadta az érméiket. És végül voltak, akik út közben elvesztették minden reményüket, azok, akik egy sokáig tartó és sötét szenvedés után végül feladták – akik jóval az utolsó lélegzetvételük előtt megszűntek élni.”

Ez a hangulat az egész könyvet átjárja. Bevallom, a négy kötet közül ez érintett meg legjobban – azt nem tudom, hogy ez személyes okok miatt vagy maga az írásmód végett, de annyira kegyetlenül igaznak hatott a teljes regény.

A történet struktúrája ezúttal megváltozott, hiszen nem új lovast avatunk. Külön részek szóltak Halálról, külön a múltjáról és külön Xanderről. Bevallom, eleinte nem örültem, hogy így, ennyire élesen el vannak választva egymástól ezek, főleg, hogy elsősorban Halálról szerettem volna olvasni, nem pedig valami random fiúról.

A másik, ami frusztráló volt (a szó jó értelmében), hogy annyi eltitkolt információval kellett szembesülnöm, és folyamatosan éreztette a regény, hogy „hehe, tudok valamit, amit te nem, és majd akkor használom fel ezt a tudást, mikor legkevésbé várod, hogy darabokra törhessem a szíved”.

Emellett viszont folyamatosan megkaptam a korábbi kötetekkel kapcsolatos kérdéseimre a válaszokat! Ez volt szerintem az egyik legnagyobb pozitívuma. Tudom, hogy olvasható a többi rész nélkül is a Breath, de ez egyrészt rögzítette a sorozat tényét, másrészt pedig olyan érzés volt, mintha kifizetődött volna a „hűségem”. Tudom, hogy nem mindegyik válasz számít hatalmasnak, nekem mégis mindegyik értékkel bírt.

Újabb pozitívum – sajnálom, nem lesz negatívum ebben a posztban (nyafogást leszámítva) – a többi lovas visszatérése. Mivel a korábbi kötetekben megszerettem ezeket a karaktereket (kivéve Éhínség, de az ő helyzete különleges), úgyhogy egy élmény volt többet olvasni az ő szemszögükből.

„A szerelem erősebb a halálnál. – Idiótaság. A Fekete Lovas egyik korábbi inkarnációja belehalt abba, hogy összetört a szíve. Semmi sem erősebb a halálnál.” – Éhínség.

És ehhez tartozik az egyik legpanaszosabb kérdésem az írónő felé: Miért?! Tönkretettél mindent, ami szép volt, mindent, ami reményt adott, egyetlen mondattal! És persze, értem én, hogy így az egészséges, de két köteten keresztül kincsként őrizgettem ezt, és erre… „végzetes tollvonást” játszol velem.

Visszatérve az értelmezhető gondolatok világába – a szerelem és a remény a regény két központi témája. Mindkettő enyhén karakteridegennek hathat, mégis az írónő kiváló képességekkel társította mindkettőt a fő- és mellékszereplőkhöz.

És Xander. Őszinte leszek, eleinte egyáltalán nem értettem, miért is ő az, aki megmentheti Halált? Hiszen az ő élete tökéletes, megkapott mindent, amire vágyott; ő az első karakter, akinek nincsen semmi komoly problémája. Aztán ahogy haladtam előre a regényben, egyre inkább megértettem, miért is ő került a középpontba még. Ez persze nem jelenti, hogy nem néztem többször is hatalmasat.

Összességében egy kiváló zárórész, egy remek karakterközpontú regény és gyönyörű tanulságot tartalmazó könyv, amit bátran ajánlok bárkinek. Számomra különleges élmény volt mind a négy rész elolvasása, még ha a legvégén az írónő millió darabba törte a szívem, és hátrahagyott, hogy feldolgozzam a történteket.

Örök köszönetem az írónőnek ezért a sorozatért.

Könyv adatai

Eredeti cím: Breath (2013)

Kiadó: Graphia (2013)

Oldalszám: 352