2013. augusztus 9., péntek

Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - A herceg

"– Árnyvadász vagy. Nem félsz a haláltól.
– Dehogynem félek – jelentette ki Will. – Mindenki fél a haláltól."

Cassandra Clare neve nálam biztosítást jelentett a jó könyvre, hiszen a másik sorozata, a Végzet ereklyéi számomra hatalmas szerelem (majd az Elveszett lelkek városa bejegyzésnél mesélek, hogy az miként alakult).
Az angyalt tavaly kaptam valamelyik tavaszi ünnepre, de csak nyáron volt esélyem elolvasni. Nagyon tetszett a világ, amit Clare kreált, ráadásul amúgy is szeretem a steampunkot, úgyhogy az is bónusz pont volt. Akárcsak a történet és a karakterek, úgyhogy nagyon örültem, s izgatottan vártam A herceget.
A hercit (mindig így utaltam rá, de ígérem, többször nem hívom így) természetesen előrendeltem, s amint jött az e-mail, én lecsaptam rá. Csak aztán időm nem volt elolvasni ismételten - mindig gondolkodtam rajta, közben pedig hallottam az ellentétes kritikákat... nem volt olyan ember, aki azt nyilatkozta volna, hogy elment, átlagos volt. Vagy érzelmi extázisban voltak a delikvensek (lásd: sírtak, olvadoztak), vagy fogták a fejüket, hogy ez milyen unalmas volt.
Talán azért húztam az időt, mert azt akartam, hogy elüljön ez a kis vihar A herceg körül... talán, mert tudtam, hogy egyik legjobb barátnőm a második csoportba tartozik, s vele 80%-ban egyezik a véleményünk. Végül az törte meg a jeget, hogy megtudtam, Daniel Sharman fogja felolvasni A hercegnőt... amiről áradoztam. Sokat. És mindenre ez a kifogásom.

Sorozat: Pokoli szerkezetek #2


Mondhatni minden rosszra fordul Az angyal történéseit követően. A klávé megkérdőjelezi Charlotte képességét az Intézet vezetésére, s két hetet adnak neki, hogy megtalálja Mortmaint, akit elnyelt a föld.
Megindul a nyomozás, de nem csak az Intézetben, hanem Willnél is, aki Magnus Bane segítségét kéri egy az őt sújtó átok megszüntetése végett.

Hol is kezdjem. Vajon ott, hogy mikor elkezdtem írni az összefoglalót, előtte öt percen át azon gondolkodtam, hogy mi is volt a könyvben? Hogy valójában tényleg csak ennyiről szólt a könyv? Hogy...
Rendben, kereshetném az ideális kezdőpontot, úgyhogy legyenek a pozitívumok - mert az is volt, nem a semmire kapott annyi csillagot, amennyit (milyen biztatóan hangzik).

Természetesen, ami alapból a legnagyobb pozitívum, az a világfelépítés. Az írónőnek sikerült elérnie, hogy az általa felfestett London és környéke elég valósághű legyen, hogy úgy érezzem, én sétálok az utcákon, én ülök a vonaton, vagy épp rohanok a mezőn. Ugyanez vonatkozik a különböző természetfeletti lényekre, a vérfarkasok, nefilimek, varázslók létezése a világban olyan természetesnek hatott, semmi erőltetettség nincs benne.
Az egyetlen gondom itt az volt, hogy nem igaz, hogy mindenki képes a helyzethez illő idézettel szolgálni totál random könyvekből, versekből - és hogy azt a másik pontosan tudja, honnan van. Ezek remekül tovább növelték a könyv terjedelmét, és szép és jó, hogy így bővítette Clare az irodalmi tudásunkat, de annyira kezdett zavarni egy idő után, hogy szöveg, szöveg, negyed-féloldalas vers :||.

Másik pozitívum a történet volt, ami mikor előmerészkedett rejtekhelyéről, nagyon feldobta a könyvet, akkor éreztem, hogy ez az a minőség, amit eddig standardnak hittem Clarenél.

A harmadik pozitívum pedig Will és Jem barátsága. Igazából a közös jeleneteik voltak a könyv fénypontjai, mert sütött a lapokról az egymás iránt érzett szeretet, tisztelet és barátság. Mondanom sem kell, hogy természetesen ez is el lett rontva, s ahogy hallom, a harmadik részben csak még tovább romlik a helyzet.
Bevallom, a könyv végén, mikor történik a "nagy beszélgetés" (mert természetesen nem történettel kapcsolatban), Will számára úgy tűnt, mintha a barátság nem érne annyit, mint eddig tűnt. Egy élmény volt olvasni azt a jelenetet (és nem csak ebből az okból. Az a legrosszabb jelenete az egész könyvnek, s a könyv minden negatívuma benne volt).

És most, hogy letudtam a pozitívumokat, nézzük a bajaimat.
Vagy inkább a bajomat.
Ez pedig a romantika volt.
L'amour. Lieben, Love.

Itt aztán volt valami hatalmas katyvasz!

Rendben, ismerkedjünk meg "A buja London szenvedélyes párválasztási útmutatója" címet viselő könyvecskével.

Tessa Chui élete teljesen megváltozott... bizony, az eddig senkinek nem kellő volt "parasztlányról" kiderült, hogy igazi boszorkány, aki nem mellesleg KETTŐ felettébb jóvágású fiatalember eszét is elcsavarta azzal az olvasók előtt teljes mértékben rejtve maradt tulajdonságaival és a regény folyamán többször is kishíján kibuggyanó melleivel.

Jaj, csak viccelek, a külső nem számított, mert bár mindhárman szépek és gyönyörűek voltak, soha nem egy-egy külső vonásával indokolták a másik iránt érzett szerelmet.

Mert biza' Tessa problémája is nagy volt - mindkét fiút szerette, bár tagadta, de mindenki tudta az igazat... na jó, csak mi olvasók. Mert mindannyian annyira "nem nyilvánvalóan" viselkedtek.

Na, de vissza az eseményekhez, mert az volt! Akárhányszor a teljesen felesleges történet középpontba került, az érzelmek nem hagyhatták, hogy sokáig tartson, s Tessa gondolatai eképp zajlottak a könyv nagy részében: "Will... Jem... Will, de bunkó vagy.... Jem de egy cuki kiskutyimutyi... szuperhűvös és távolságtartó vagyok Willel.... ó, jaj, történt valami? Ja, utaznátok! Megyek!... Will olyan helyes és sötét.... Jem, de édes, és úriember... Will... Jem.... Te jó ég, mi történt?!... Jem... JeeeeemWill... Jill, Wem.... Will... Will... Jem?... Rájöttem, kit akarok... Ja... hoppá...

Szóval, Tessa bizonytalan, nem tudja, melyik fiú kell neki... de mivel sajnos a 19. század végén járunk, a romantikus-hármas nem opció, így főhősnőnk kénytelen dönteni.

Így jött a Nagy Ő, steampunk kiadás, s Tessa az egyik fiúnak nem adott rózsát.

De tudjátok, a regény végén nem véletlenül van a Folytatása következik, a mi kis hármasunk teljesen reális, és egyáltalán nem csöpögő romantikája is tovább fog folytatódni "A buja London vágyakozása a szappanopera után" című könyvben.

Romantika: 90% "It doesn't matter if you love him, or capital HIM."
WillTessa: "I wanna kiss you, but if I do than I might miss you, babe. It's complicated and stupid."
JemTessa: "I'm your biggest fan, I'll follow you until you love me, papa, paparazzi."

Összesítve, felettébb hatalmas csalódás volt A herceg. Igazából történetileg nem is haladtunk előre, ezek az események nyugodtan belemehettek volna A hercegnőbe, s max +50 oldalt jelentett volna annak a résznek. Gyakorlatilag az Angyalsors effektus ismétlődött meg. Ezek után merjem még remélni a legjobbakat a zárórészre?
Hamarosan kiderítem.


Könyv adatai
Eredeti cím: Clockwork Prince (2011)
Kiadó: Könyvmolyképző (2012)
Oldalszám: 491

2 megjegyzés:

  1. Áhh, most cseréltem el az első könyvet, mert úgy éreztem időpocsékolás lenne folytatni :D

    VálaszTörlés
  2. Hidd el, nagyon jó döntés volt... :D Remélem, valami jót kaptál érte. :D

    VálaszTörlés