2015. január 31., szombat

Scott Westerfeld: The Secret Hour

"Olyan... 23:59 vagy."

Sorozat: Midnighters #1

Új lányként a Bixby Gimnáziumban, Jessica Day számított arra, hogy a figyelem középpontjába kerül. Arra azonban nem számított, hogy azonnal kötődni kezd a folyosón egy idegenhez...
Ki ez a feketébe öltözött fiú? És miért érzi úgy, hogy a tekintetével követi, bárhova is megy?
A válaszokra várnia kell, míg lemegy a Nap. Bixbyben ugyanis éjfélkor derülnek ki a titkok - akár akarja Jessica, akár nem.  

Scott Westerfeld az egyik kedvenc íróm. Olyan Patrick Ness szinten (csak, hogy behatároljuk). Az első könyvem tőle a Csúfok voltak, ami azonnali szerelem lett, később a Leviatán trilógia szintúgy. Ezért is kezdtem el gyűjteni a könyveit többek között. Az idei évet pedig nagyon ideálisan vele kezdtem – pontosabban egy régebbi sorozatának nyitókötetével, a The Secret Hour-ral.
Be kell vallanom, hogy nem tudom, hova tegyem ezt a regényt. Egyszerűen nem tudom, mit gondoljak róla – jó volt, azt tudom, de a mértékét nem tudom megállapítani. Olyan, mintha csak elolvastam róla, és elfelejtettem volna, hogy nem ártana, ha valamit éreznék. Éreztem egyáltalán bármit is? Nem hiszem, hogy mostanában voltam így könyvvel.

Mikor megvettem a könyvet, arra számítottam, hogy egy sci-fi könyv lesz, ahol a huszonötödik órában mindenféle veszedelem történik, és tele lesz emiatt a regény akcióval. Helyette ebben a részben inkább csak azt láthattuk, hogy a főszereplők játszadoznak a titkos órán, és csak a kötet végén tapasztalják meg, hogy nem annyira egyszerű minden, mint hitték elsőre (mondjuk volt pár húzós helyzet, de nem ez volt a jellemző). Ugyanakkor nem mondanám ezt negatívumnak, hiszen ezzel a nyugodtabb kezdettel lehetőséget adott arra, hogy megismerjük a szereplőket és a világot, amibe csöppentünk. És Scott Westerfeld kiváló munkát végzett a világ bemutatásával – annyira lenyűgöző képekkel illusztrálta, hogy milyen a világ ebben az órában. Képzeljétek el, a legelső alkalom, ami ebben az időzónában játszódik, még mindig az emlékezetembe van vésődve. Esett az eső, és mivel minden megfagy, ezért az esőcseppek is megálltak a levegőben. Annyira gyönyörű volt az egész. Nagyon tetszett, hogy a szereplők próbálkozásain/tettein keresztül tudjuk meg, miként is működik az egész világ, nem pedig hosszas monológok alapján. Persze van kisebb leírás, mikor elmesélik az új éjfélinek a helyzetet, de az nincs hosszasan ecsetelve.

A történet nem túl hangsúlyos ebben a részben, bevezető jellegű, és előkészíti az alapkonfliktust. Éppen ezért nem volt túl izgalmas, vagy éppenséggel fordulatos sem. Voltak benne érdekes részek, mint például a rejtély, hogy mi is Jessica Day képessége, vagy egyes szereplők mit is titkolnak. Igazából ezek voltak az egyetlen okai, hogy nem untam végig a regényt. Igen, elég rossz kimondani, mert Scott Westerfeld a kedvenc íróm, de ezt a könyvét azért tartott olyan sokáig befejezni, mert nem motivált semmi, hogy olvassam. Viszont pozitívumként megemlíteném, hogy bár bevezető jellege van a regénynek, mégsem lassú felépítéssel indít, hanem szinte in medias res ugrunk bele a történetbe, és csak az események előrehaladtával tudunk meg részleteket. Ez igen érdekes megoldás volt szerintem.

A karakterek igazán egyediek voltak. Náluk külön jót tett, hogy nem kapunk azonnal mindenkiről teljes biográfiát, hanem a tettei alapján mi magunk ítélhetjük meg őket. Mármint nem befolyásolt a narrátor szemszöge. Öt főszereplőnk van, mindegyikük különleges tulajdonságokkal megáldva. Tetszett, hogy nem játszottak szuperhősöket, hanem nagyjából korukhoz és képességeikhez illőn viselkedtek. Ettől nekem hitelesebbnek tűnt a regény. Kedvenc szereplőm Dess lett, aki igazán menő, olyan nem-érdekel-semmi módon. Legalább is, ezt mutatja a külvilág felé. Én imádnám, ha barátnők lennénk, nem tudom, annyira szimpatikus, és jól el lehetne vele szórakozni. Jessica annyira nem lett kedvencem, pedig ő van a középpontban – talán ezért sem lett annyira favoritom ez a kötet. Igazából nem tudnék egzakt okot mondani, miért érzek így, egyszerűen csak nem találom vele a közös hangot.

A könyvbe került romantika is, aminél nagyra értékeltem, hogy nem valami nagy dráma alapján valósult meg. Sokkal inkább egyféle ártatlan, első szerelem jellegű, amin lehet olvadozni. A canon páros annyira nem izgat, viszont annyi shipem lett ebben a kötetben is! Rex/Melissa párosban látom a legtöbb potenciált, mert ott van valami, ami titokzatossá teszi őket. Ráadásul Rex az egyetlen, aki megérti a lányt, úgyhogy… Remélem alakul köztük valami; azt annyira élvezném.

Mindent összevetve valahol csalódott vagyok, amiért ez a regénye nem ért fel a többihez. Ugyanakkor örülök is, hogy olvashattam, mert sok potenciál van benne, és felkeltette az érdeklődésem a folytatások iránt. A leírások pedig nagyon sokat adtak a történethez, ezek tették különlegessé a Mr. Westerfeld által teremtett világot.



Könyv adatai
Eredeti cím: The Secret Hour (2004)
Kiadó: ATOM
Oldalszám: 276

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése