"Vannak titkok, amelyek csak az arra érdemesek előtt mutatkoznak meg."
Sorozat: Hollófiúk #1
Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt. Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.
Maggie Stiefvaterral még a Mercy Falls farkasai megjelenésekor ismerkedtem meg. Imádtam az első könyvet, majd… nos, az utolsó után úgy határoztam, hogy nem olvasok tőle többet. Vagy, ha igen, akkor is nagyon óvatoskodva, nem túl magas elvárásokkal. A Hollófiúkról külföldön rengeteg pozitívumot hallottam, de az előbbiek miatt nem mertem egyszerűen nekiállni. Végül hirtelen felindulásból megszereztem a könyvet, és nyaralás alatt neki is álltam elolvasni.
Nem hittem volna, hogy kevesebb mint egy nap alatt befejezem, azt pedig pláne nem, hogy mekkora fangirl lesz belőlem azonnal.
Ezt pedig elsősorban a karaktereknek, illetve a köztük lévő dinamikának köszönhette. A könyv elejétől kezdve Adam volt a szívem csücske, szimpatikusnak találtam az ambícióját, azt az elszántságot, küzdeni akarást, ami benne él. Különösen, hogy milyen helyzetben van – habár nincs szuperképessége, az egyik legerősebb fiúnak tartom. Amúgy meg nagyon kedves, szerény és szelíd, úgyhogy mondhatni már-már tökéletes. Természetesen ezekben a jelzőkben van egy kisebb elfogultság is, de mit tehetnék? Imádom őt. És nem csak őt, hanem a többieket is. Blueval eleinte kisebb fenntartásaim voltak, akárcsak Ganseyvel, de igen hamar sikerült megkedvelnem őket is. Ronan és Noah pedig külön kategória – Ronan engem leginkább egy ketrecbe zárt vadra emlékeztet. Sosem lehet nála tudni, hogy éppen mikor támad meg mást vagy épp saját magát. Ugyanakkor végig érződik, hiába nincs saját perspektívája ebben a könyvben, hogy van egy másik Ronan is, aki hűséges, bármire képes és megtört.
Ez a fajta kettősség egyébként a legtöbb szereplőre jellemző. Legnyilvánvalóbban mondjuk az írónő Ganseynél hozza elő, mivel kb. mindenki legalább egyszer megjegyzi, hogy a fiú maszkot visel, és két eltérő személyisége van. Nekem azért annyira nem tűnt különbözőnek – attól, hogy valaki el van telve magával és a pénzével, még lehet kedves és szeretetreméltó. Nem is értettem, az írónő miért próbál ekkora kontrasztot kreálni, mikor nincs. Ganseyben egyébként azt kedveltem legjobban, hogy mennyire elköteleződött a saját misztikus ügye iránt, illetve, hogy milyen komolyan veszi ezt a meggyőződését. Azt pedig külön értékeltem, hogy hiába szinte megszállott, esze ágában sincs kockáztatni a barátai épségét.
Bluera rátérve, nála eleinte kissé zavart az előítélete. Ó egek… Gansey és Blue lehetne Mr. Darcy és Elizabeth Bennett! Rendben, nem most kell fanficötleteket gyűjteni. A lényeg, hogy a könyv fele eltelt, mire valamelyest felengedett, utána viszont már természetesen beilleszkedett a hollófiúk közé. Tetszett, hogy hiába volt három fiúval körbevéve, egyáltalán nem szeppent meg, hanem ha kellett, keményen odamondott nekik, és igazából mindenből kivette a részét.
Általánosságban nézve az írónő nagyszerű szereplőket alkotott, mindenkit részletesen kidolgozott, felépített és fejlesztett is a regény folyamán. Óriási élvezettel töltött el, hogy Maggie mekkora erőfeszítést ölt a karakterekbe, mert tényleg kiválóan sikerült mindenki. És mivel ilyen csodásak lettek a szereplők, így a köztük lévő kapcsolatok is igazán izgalmasan alakultak! Ó, egek! Minden egyes párbeszéd, minden egyes közös jelenet fantasztikus volt. Annyira imádtam, amikor vitáztak egymással, vagy csak simán viccelődtek. Látszott, hogy ismerik egymást, hogy fontosak egymás számára. Megvan a kémia mindenki közt, és szerintem az egyik legjobb szereplőgárda lett, amit valaha láttam. Nem csak az egyes tagok, hanem egészében is tökéletes lett.
Habár a karaktereket csak dicsérni tudom (és tudnám még hosszabban is), nem feledkezhetek meg a világról és a történetről sem, hiszen azok is fontos alkotóelemei a könyvnek. Maggie a világot nagyon hangulatosra, misztikusra alkotta meg, ami szorosan összefonódik és kölcsönhatásba lép a történettel. Olvasás közben úgy éreztem, hiába van negyven fok odakint, az elmémben én is a sötét erdőket járom, ahol bármi megbújhat a bokrok közt. Tetszett, hogy ennyire mágikus világot teremtett az írónő. A történet is lekötötte a figyelmemet, szinte le sem tudtam rakni a könyvet. Nem azt mondom, hogy a világ legpergősebb cselekményszála, de kiváló kikapcsolódást nyújt, és megfelelően izgalmas ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet. Ráadásul akkora csavarok vannak benne, amiken leginkább csak néztem. Még mindig nem hiszem el némelyiket. Ó, mielőtt még azt gondolná bárki is, a romantika egyáltalán nem olyan központi szerepet tölt be, mint azt a fülszöveg alapján hittem.
Ezt a könyvet minden YA rajongónak ajánlom, aki szeretne kiváló, szeretnivaló karakterekkel megismerkedni és beleszeretni. Természetesen nem csak ennyiről szól ez a regény; jut itt hely a megmosolyogtató, a szívet szorongató, az izgalmat fokozó jeleneteknek is, amelyek együtt alkotják A Hollófiúkat. Engem már itt vár a második rész (Az álomrablók); alig várom, hogy megtudjam, milyen sors vár a kedvenc szereplőimre.
Nem hittem volna, hogy kevesebb mint egy nap alatt befejezem, azt pedig pláne nem, hogy mekkora fangirl lesz belőlem azonnal.
Ezt pedig elsősorban a karaktereknek, illetve a köztük lévő dinamikának köszönhette. A könyv elejétől kezdve Adam volt a szívem csücske, szimpatikusnak találtam az ambícióját, azt az elszántságot, küzdeni akarást, ami benne él. Különösen, hogy milyen helyzetben van – habár nincs szuperképessége, az egyik legerősebb fiúnak tartom. Amúgy meg nagyon kedves, szerény és szelíd, úgyhogy mondhatni már-már tökéletes. Természetesen ezekben a jelzőkben van egy kisebb elfogultság is, de mit tehetnék? Imádom őt. És nem csak őt, hanem a többieket is. Blueval eleinte kisebb fenntartásaim voltak, akárcsak Ganseyvel, de igen hamar sikerült megkedvelnem őket is. Ronan és Noah pedig külön kategória – Ronan engem leginkább egy ketrecbe zárt vadra emlékeztet. Sosem lehet nála tudni, hogy éppen mikor támad meg mást vagy épp saját magát. Ugyanakkor végig érződik, hiába nincs saját perspektívája ebben a könyvben, hogy van egy másik Ronan is, aki hűséges, bármire képes és megtört.
Ez a fajta kettősség egyébként a legtöbb szereplőre jellemző. Legnyilvánvalóbban mondjuk az írónő Ganseynél hozza elő, mivel kb. mindenki legalább egyszer megjegyzi, hogy a fiú maszkot visel, és két eltérő személyisége van. Nekem azért annyira nem tűnt különbözőnek – attól, hogy valaki el van telve magával és a pénzével, még lehet kedves és szeretetreméltó. Nem is értettem, az írónő miért próbál ekkora kontrasztot kreálni, mikor nincs. Ganseyben egyébként azt kedveltem legjobban, hogy mennyire elköteleződött a saját misztikus ügye iránt, illetve, hogy milyen komolyan veszi ezt a meggyőződését. Azt pedig külön értékeltem, hogy hiába szinte megszállott, esze ágában sincs kockáztatni a barátai épségét.
Bluera rátérve, nála eleinte kissé zavart az előítélete. Ó egek… Gansey és Blue lehetne Mr. Darcy és Elizabeth Bennett! Rendben, nem most kell fanficötleteket gyűjteni. A lényeg, hogy a könyv fele eltelt, mire valamelyest felengedett, utána viszont már természetesen beilleszkedett a hollófiúk közé. Tetszett, hogy hiába volt három fiúval körbevéve, egyáltalán nem szeppent meg, hanem ha kellett, keményen odamondott nekik, és igazából mindenből kivette a részét.
Általánosságban nézve az írónő nagyszerű szereplőket alkotott, mindenkit részletesen kidolgozott, felépített és fejlesztett is a regény folyamán. Óriási élvezettel töltött el, hogy Maggie mekkora erőfeszítést ölt a karakterekbe, mert tényleg kiválóan sikerült mindenki. És mivel ilyen csodásak lettek a szereplők, így a köztük lévő kapcsolatok is igazán izgalmasan alakultak! Ó, egek! Minden egyes párbeszéd, minden egyes közös jelenet fantasztikus volt. Annyira imádtam, amikor vitáztak egymással, vagy csak simán viccelődtek. Látszott, hogy ismerik egymást, hogy fontosak egymás számára. Megvan a kémia mindenki közt, és szerintem az egyik legjobb szereplőgárda lett, amit valaha láttam. Nem csak az egyes tagok, hanem egészében is tökéletes lett.
Habár a karaktereket csak dicsérni tudom (és tudnám még hosszabban is), nem feledkezhetek meg a világról és a történetről sem, hiszen azok is fontos alkotóelemei a könyvnek. Maggie a világot nagyon hangulatosra, misztikusra alkotta meg, ami szorosan összefonódik és kölcsönhatásba lép a történettel. Olvasás közben úgy éreztem, hiába van negyven fok odakint, az elmémben én is a sötét erdőket járom, ahol bármi megbújhat a bokrok közt. Tetszett, hogy ennyire mágikus világot teremtett az írónő. A történet is lekötötte a figyelmemet, szinte le sem tudtam rakni a könyvet. Nem azt mondom, hogy a világ legpergősebb cselekményszála, de kiváló kikapcsolódást nyújt, és megfelelően izgalmas ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet. Ráadásul akkora csavarok vannak benne, amiken leginkább csak néztem. Még mindig nem hiszem el némelyiket. Ó, mielőtt még azt gondolná bárki is, a romantika egyáltalán nem olyan központi szerepet tölt be, mint azt a fülszöveg alapján hittem.
Ezt a könyvet minden YA rajongónak ajánlom, aki szeretne kiváló, szeretnivaló karakterekkel megismerkedni és beleszeretni. Természetesen nem csak ennyiről szól ez a regény; jut itt hely a megmosolyogtató, a szívet szorongató, az izgalmat fokozó jeleneteknek is, amelyek együtt alkotják A Hollófiúkat. Engem már itt vár a második rész (Az álomrablók); alig várom, hogy megtudjam, milyen sors vár a kedvenc szereplőimre.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Raven Boys (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző (2012)
Oldalszám: 414
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése