"Nem hiszel többé a kívánságokban, amikor az egyetlen dolog, amit szeretnél, sosem valósulhat meg."
Louna, a híres esküvőszervező, Natalie Barrett lánya, már mindenféle esküvőn részt vett: a parton, egy történelmi helyszínen, luxushotelekben és klubokban. Talán ezért olyan cinikus a happy endeket tekintve, különösen, mivel az első kapcsolata tragédiával ért véget. Mikor Louna találkozi az elbűvölő, sorozat-randizó Ambrose-zal, igyekszik a fiút kartávolságon kívül tartani. Ambroset azonban nehezen lehet eltántorítani, amikor végre találkozott a lánnyal, akit valóban akar.
Mióta 2009-ben elolvastam a Tökéletest, rajongója lettem Sarah Dessennek. Idáig hat könyvét olvastam, amelyek mind más és más okból elnyerték a tetszésemet. Épp ezért nagyon vártam a legújabb regénye megjelenését, amelynek központjában az esküvőszervezés állt. Elég vegyes érzelmeim voltak olvasás közben, és most utólag is úgy gondolom, hogy ez volt számomra a leggyengébb regénye az írónőnek. Akadtak ugyan részek, amiket imádtam, de akadtak problémáim is szép számmal.
Kezdjük Sarah Dessen egyik nagy erősségével, a témafeldolgozással. Először is hadd fejezzem ki az örömömet, hogy végre(!) nem a családdal adódtak problémák (ugyan Louna csak az édesanyjával él, viszont boldogok voltak együtt). Eredetileg azt írtam a molyos értékelésemben, hogy komoly témát dolgozott fel, és ez a pozitívumok között szerepelt. Na most, nagyjából három hete olvastam a könyvet, de alaposan el kellett gondolkodnom, hogy mi volt ez a komoly téma. Ez pedig azt bizonyítja, amit olvasás közben is éreztem: ugyan valóban egy olyan témát vett elő, amiről beszélni kell, ami az Egyesült Államokban egyre gyakrabban fordul elő, viszont nem igazán ment bele ebbe, nem hozta testközelbe, egyszerűen katalizátorként funkcionált, hogy a főszeplő szerelemhez való cinikus hozzáállását megmagyarázza.
A fő téma ebben a könyvben ez volt – hinni a szerelemben. Az írónő ezt is több oldalról járta körül: összehasonlította a hosszútávú kapcsolatokat a rapid kapcsolatokkal mindegyiknek bemutatta az előnyeit és a hátrányait. Nekem nem igazán tetszett ennek a prezentálása, mert míg elvoltam azzal, hogy Ambrose karaktere sorozatrandizó volt, az hogy Louna esetében úgy beszéltek az esetleges jelöltekről, mintha csak tárgyak lettek volna érzelmek nélkül, nagyon ellenszenves volt.
Többek közt ezért sem kedveltem a történetet. Az esküvőszervezéses részek nagyon érdekesek voltak, azok lekötötték a figyelmemet, de elég sokszor unatkoztam olvasás közben (annyira, hogy a regény közepén már feladni készültem). Egyfelől repetitív volt, másrészt pedig frusztrált a fent említett jelöltekkel való bánásmód. A visszaemlékezések legalább aranyosak voltak, azokat a fejezeteket szerettem olvasni – sőt, volt egy pillanat, ami szívembe hasított.
A cselekményszál összességében ugyanolyan, mint a többi Sarah Dessen könyvben, ám itt zavart, mert kb. 20-30 oldal elment egy teljesen érthetetlen és felesleges drámával, amit egy átlagos beszélgetéssel meg lehetett volna oldani. Nem szeretem ezt a toposzt.
A szereplők többségét legalább kedveltem. Louna családja fantasztikus, humoros volt, a legjobb barátnő, Jilly pedig szintén felkeltette az érdeklődésem. Kár, hogy róla például nem sok mindent tudtam meg. Louna is kedves karakter, hasonlít a többi Sarah Dessen főhősnőhöz, bár nem annyira maradandó, mint ők voltak. Tény, hogy tudtam valahol azonosulni vele a könyv egy részéig, úgyhogy ezért őt is a pozitívumok közé sorolom.
Aztán ott volt Ambrose. Egészen idáig minden Sarah Dessen által kitalált fiút imádtam, Ambrose viszont a regény első felében mérhetetlenül idegesített. Persze változott a hozzáállása és a személyisége a későbbiekben, de addig nehéz volt elviselni őt. Többek közt ezért sem tudtam igazán drukkolni a Louna-Ambrose párosnak. Ráadásul eleinte az volt Ambrose motivációja, hogy meg akar kapni valamit, amit nem lehetett az övé… komolyan? És ettől legyek shipper? Esélytelen. Persze a regény utolsó harmadára már megszoktam a párost, voltak aranyos pillanataik is, de nem váltak kedvenceimmé, akiknek valóban drukkolhattam volna.
Mindent összevetve azért csalódott vagyok, eddig minden Sarah Dessen könyvet imádtam. Ezt viszont egyszerűen képtelen voltam hosszútávon szeretni. Még biztos adok esélyt az írónőnek, hiszen eddig fantasztikus olvasási élmények kötődnek hozzá; ezt a regényét viszont kétlem, hogy valaha is újraolvasnám.
Kezdjük Sarah Dessen egyik nagy erősségével, a témafeldolgozással. Először is hadd fejezzem ki az örömömet, hogy végre(!) nem a családdal adódtak problémák (ugyan Louna csak az édesanyjával él, viszont boldogok voltak együtt). Eredetileg azt írtam a molyos értékelésemben, hogy komoly témát dolgozott fel, és ez a pozitívumok között szerepelt. Na most, nagyjából három hete olvastam a könyvet, de alaposan el kellett gondolkodnom, hogy mi volt ez a komoly téma. Ez pedig azt bizonyítja, amit olvasás közben is éreztem: ugyan valóban egy olyan témát vett elő, amiről beszélni kell, ami az Egyesült Államokban egyre gyakrabban fordul elő, viszont nem igazán ment bele ebbe, nem hozta testközelbe, egyszerűen katalizátorként funkcionált, hogy a főszeplő szerelemhez való cinikus hozzáállását megmagyarázza.
A fő téma ebben a könyvben ez volt – hinni a szerelemben. Az írónő ezt is több oldalról járta körül: összehasonlította a hosszútávú kapcsolatokat a rapid kapcsolatokkal mindegyiknek bemutatta az előnyeit és a hátrányait. Nekem nem igazán tetszett ennek a prezentálása, mert míg elvoltam azzal, hogy Ambrose karaktere sorozatrandizó volt, az hogy Louna esetében úgy beszéltek az esetleges jelöltekről, mintha csak tárgyak lettek volna érzelmek nélkül, nagyon ellenszenves volt.
Többek közt ezért sem kedveltem a történetet. Az esküvőszervezéses részek nagyon érdekesek voltak, azok lekötötték a figyelmemet, de elég sokszor unatkoztam olvasás közben (annyira, hogy a regény közepén már feladni készültem). Egyfelől repetitív volt, másrészt pedig frusztrált a fent említett jelöltekkel való bánásmód. A visszaemlékezések legalább aranyosak voltak, azokat a fejezeteket szerettem olvasni – sőt, volt egy pillanat, ami szívembe hasított.
A cselekményszál összességében ugyanolyan, mint a többi Sarah Dessen könyvben, ám itt zavart, mert kb. 20-30 oldal elment egy teljesen érthetetlen és felesleges drámával, amit egy átlagos beszélgetéssel meg lehetett volna oldani. Nem szeretem ezt a toposzt.
A szereplők többségét legalább kedveltem. Louna családja fantasztikus, humoros volt, a legjobb barátnő, Jilly pedig szintén felkeltette az érdeklődésem. Kár, hogy róla például nem sok mindent tudtam meg. Louna is kedves karakter, hasonlít a többi Sarah Dessen főhősnőhöz, bár nem annyira maradandó, mint ők voltak. Tény, hogy tudtam valahol azonosulni vele a könyv egy részéig, úgyhogy ezért őt is a pozitívumok közé sorolom.
Aztán ott volt Ambrose. Egészen idáig minden Sarah Dessen által kitalált fiút imádtam, Ambrose viszont a regény első felében mérhetetlenül idegesített. Persze változott a hozzáállása és a személyisége a későbbiekben, de addig nehéz volt elviselni őt. Többek közt ezért sem tudtam igazán drukkolni a Louna-Ambrose párosnak. Ráadásul eleinte az volt Ambrose motivációja, hogy meg akar kapni valamit, amit nem lehetett az övé… komolyan? És ettől legyek shipper? Esélytelen. Persze a regény utolsó harmadára már megszoktam a párost, voltak aranyos pillanataik is, de nem váltak kedvenceimmé, akiknek valóban drukkolhattam volna.
Mindent összevetve azért csalódott vagyok, eddig minden Sarah Dessen könyvet imádtam. Ezt viszont egyszerűen képtelen voltam hosszútávon szeretni. Még biztos adok esélyt az írónőnek, hiszen eddig fantasztikus olvasási élmények kötődnek hozzá; ezt a regényét viszont kétlem, hogy valaha is újraolvasnám.
Könyv adatai
Eredeti cím: Once and for All (2017)
Kiadó: Viking Books for Young Readers
Oldalszám: 368
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése