2014. június 30., hétfő

Lindsay Cummings: The Murder Complex

"Néha fel kell adnunk az emberiségünkből, hogy túlélhessünk."

Sorozat: The Murder Complex #1

Vigyázat! Ez a fülszöveg cselekményleírást tartalmaz!
Meadow Woodson, a tizenöt éves lány, akit apja harcolni, ölni és túlélni tanított, egy lakóhajón él a családjával Floridában. Az államot a The Murder Complex irányítja, egy szervezet, amelyik a népességszámot figyeli. 

A helyzet bonyolódni kezd, mikor Meadow találkozik Zephyr James-szel, aki - habár nem tudja -, egyike az MC programozott gyilkosainak. Vajon a találkozásuk csak véletlen? Végzet? Vagy egy rémisztő terv része? És vajon Zephyr megakadályozza, hogy Meadow megtudja az igazságot a családjáról?


Lindsay Cummingsszal való kapcsolatom igen plátóian indult. Lindsay elkezdett követni Twitteren, én pedig megnéztem, ki is ő. Ekkor láttam, hogy a közeljövőben megjelenik debütáló regénye, a The Murder Complex. Bevallom, elsőre nem igazán fogott meg magának a fülszöveg, de miután kapott borítót, és egy újabb fülszöveget, felraktam a várólistámra. És a többi már történelem.

Kezdjük az alapokkal, a narrációval. A történetet két szemszögből ismerjük meg, a fülszövegben említett Meadow és Zephyr átlagosan három oldalt kitevő szemszögei váltogatják egymást a kötetben. Ez egészen tetszett, mert így úgy éreztem, gyorsabban haladok, ráadásul könnyebb volt fejezettől-fejezetig eljutni, és nem egy rész közepén lerakni a könyvet. Annyiban azért látom a hátrányát, hogy mire beleszoknánk egy szereplő gondolkodásába, attitűdjébe, máris váltunk a másikba. Lehet, egy kissé megnehezítheti az azonosulást a karakterekkel (bár nekem ezt más váltotta ki).

A Lindsay által megálmodott világ finoman szólva is érdekes volt. Olyan problémán alapul, amely napjainkban is egyre többször merül fel: ez pedig a túlnépesedés. És ez így elég kegyetlenül reális volt. Mármint vannak olyan elemek a kialakulásában, amelyek mai szemmel nézve nem történhetnének meg, de úgy képzelem, hogy a jövőben annyira drasztikus lett a helyzet, hogy ez lett a végeredmény (sejtelmes fogalmazás a köbön). Egyébként ez volt a másik észrevételem. A könyv jelenében létező világ kialakulásáról kapunk egy képet, de az ok-okozati tényezők feltárása nélkül. Mi történhetett, ami ide vezetett? Engem nagyon érdekeltek volna a hosszútávú előzmények leírása legalább valamilyen mértékben. Másrészről viszont egy sorozat első része, talán a következő részekben előkerül ez a kérdés is. Az biztos, hogy ez a háttértörténet számomra még rengeteg válasszal adós.

Nézzük a jelen világát. Volt egy negatívum, amit ugyan észrevettem, de azt hittem, velem van a gond. Ez pedig az írónő által bevezetett terminológia magyarázatának teljes hiánya. Ez főként a foglalkozásneveknél jöttek elő. Kik azok az Initiative? Leeches? Az írónő szabadon használja mindkettőt, rám hagyva, hogy a szövegkörnyezetből jöjjek rá. Azonban az a probléma lépett fel, hogy nem csak egy dologra használta ezeket a kifejezéseket, így kissé megzavartak. És ezt azért sajnálom, mert szerintem egy mondatban össze lehetett volna foglalni, kik is ők. A Ward-ot sikerült neki, úgyhogy a többi terminussal is megtehette volna.

De nézzük magát a világfelépítést. A The Murder Complex Floridában játszódik, amit elszigetelték a külvilágtól (erről egyszer tesz említést az írónő, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, mi a helyzet globális szinten). Konkrétan olyan mintha egy karanténban lenne egész Florida. Ami még morbidabbá teszi a helyzetet, hogy a halálozási ráta magasabb, mint a születési – mintha egy negatív demográfiai olló lenne. És nem, egyáltalán nem természetes okok vezettek oda.

Az írónő bónuszként ehhez hozzákötötte az emberi természet egyik nagy hibáját(?) Az ignoranciát. Még a könyvben is ki van emelve, ahogy az emberek szempillantás nélkül elsétálnak a holttestek mellett, ha valaki veszélyben van, inkább elfordulnak. Természetesen nem csak az ignorancia játszik benne szerepet, hanem a túlélőösztön is, de azt lehet látni, hogy ebben a világban kiveszett az emberiségből a segítőkészség. Ami ma még morális értéknek számít, torz formában jelenik meg Lindsay könyvében.

„Tudod, hogy az Initiative mindent irányít. Hogy miattuk többé nem létezik a szabad választás gyakorlata. A víz már nem a miénk. A halak, amiket kifogok – nem hozhatom haza a családomnak, hacsak nem érdemlem ki a jogot. Az emberi élet – már nem jelent értéket, mint kellene. Nem vagyunk értékesek, Meadow. Csak számok vagyunk számukra. Ennyi. Nem több.” 

A történet komplexitása kapta a legtöbb kritikát külföldön (egyszerűbben mondva, nem értették). Most kissé kívülállónak érzem magam, amiért imádtam a cselekményszálat. Mert atyaég, itt aztán voltak események. Bár… hogy ne lennének, mikor kb. mindennap a túlélés a cél? Viszont tényleg rengeteg minden történt, többször is meglepődtem az események alakulásán. Kissé hektikusnak tűnhetnek elsőre a dolgok, mert gyakorlatilag az egyik pillanatban viszonylag nyugalom van, a másikban pedig kitör a káosz.

Két gondom akadt mondjuk a történetszállal. Az egyik, hogy a karakterek miatt érzett bosszúságom miatt teljesen kizökkentem néha. A másik pedig, hogy az alapokat néha elfeledte az írónő. A könyv elején Meadow munkakeresése szerepel, de két napot dolgozik, és utána megszűnt létezni ez a történetszál. Tudom, nem ez a legfontosabb, csak egy észrevétel.

A történet nagyon véres. Szerintem az egyik legtöbb leírt gyilkosságot tartalmazza a YA berkein belül. Ez szerintem azt mutatja, hogy mennyire megváltozott a helyzet a könyv időszakára. A gyilkosság természetes részét képezi az emberi életnek, így érthető, hogy a könyvben sem köntörfalaz az írónő ezzel kapcsolatban. Azért érdekes megfigyelni a karakterek hozzáállását a témához.

A borítón a következő szöveg olvasható: „A lányt arra képezték ki, hogy túléljen. A fiút arra programozták, hogy öljön.” Ebből a kis idézetből kiindulva azt vártam, hogy Meadow olyan lesz, mint bármelyik más disztópia főszereplője. Kemény, de gyilkolni nem képes. Zephyrt pedig úgy képzeltem, mint egy könyörtelen gyilkost. Szinte sokkolt, amikor a totális ellentétével szembesültem. Ezt pedig lenyűgözőnek találtam. Mármint gondoljatok bele – a lány, akit a családja nevelt fel, hogy minden esetben túléljen, gondolkodás nélkül képes a gyilkosságra bűntudat nélkül, míg a fiú minden gyilkolása után bűntudattal küzd. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a családi normarendszer felülírja az alapvető értékrendszert.

A könyv elején nagyon szimpatikus volt mind Meadow, mind Zephyr. Meadownál tetszett, hogy a családjáért mindenre képes, ők a legfontosabbak számára, és nincs senki, aki megakadályozhatná abban, hogy túléljen a családjáért. A gyilkosságokkal kapcsolatban, amit véghezvisz – kicsit meglepett először, hogy semmilyen bűntudatot nem érez, szinte természetesnek vette végig. Ennek ellenére, mint írtam, nagyon tetszett, hogy nem egy ártatlan lánykát választott az írónő főszereplőnek. Végül is, igen durva világban élnek, a gyengédség nem egy életbiztosítás.

Zephyr tűnik a kevésbé erős karakternek kettejük közül; ő inkább megőrizte magában azt az értékrendszert, amely a mi korunkra jellemző, így sokkal nehezebben dolgozza fel az élete egyes részeit. Ugyanakkor vele talán jobban megkedveltem a könyv elején. Nem tudok rá jobb szót, de ő emberibbnek tűnt számomra. Nagyon tetszett, hogy miként küzdött önmaga ellen, hová jutott el.

Nos, eddig tartott az értékelésem dicsérő része.

Már a könyv elején volt egy kósza sejtésem, hogy én nem fogom kedvelni a pillanatot, amikor a két főszereplőnk találkozik. (Spoileres indoklás: Zephyr ugyanis álmaiban egy holdfény lányról álmodik, akinek ezüstös haja a derekáig ér. Találjátok ki, kiről… És rendben, később kiderül, miért vannak ezek az álmok, de komolyan – kissé átlátszó)

Szerencsére nagyjából 120 oldalnak kellett eltelnie, mire megtörtént az első találkozás. És hadd ne mondjam, innentől egy jó ideig lejtmenetbe váltott át a könyv.

Mert insta-love.

Én pedig majdnem sírtam, mert ilyen nem létezik! Tökéletes világ, egy akciódús történet, két érdekes főszereplő. És mindkettő elveszti a józan eszét, és az addig kiépített személyiségét abban a pár oldalban, míg kétszer találkoznak. A legrosszabb pedig, hogy a könyv nem ad ésszerű magyarázatot arra, hogy miért válik mindkét főszereplő ennyire meggondolatlanná egyik pillanatról a másikra.

Szerencsére ezt követően van egy szép kis fordulat, és egy ideig minden rendben megy, ám.
Lejátszódik ugyanez a regény második felében is, és miért?! Minden ok nélkül a karakterek teljesen OOC-k lesznek, és csak ráztam a fejem, hogy emiatt még a történetet sem lehet élvezni. Nincs semmi kémia a szereplők közt, egyszerűen csak nem bírják levenni a kezüket a másikról. Annyira irracionális ez a hirtelen „törődöm veled, mindegy mi történik a legjobb barátommal” / „minden rendben van, már nem is fontos, amit egész eddigi életemben tanítottak nekem.”

Nevetséges volt, és még finoman fogalmazok. Megértem egy részét, de ilyen nincs. Semmilyen körülmények közt nem tudom megérteni az ilyet. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy a korábban felhozott komoly témák és problémák egy pillanat alatt el lettek felejtve / meg lettek oldva.

Ami kárpótolt ezért, az a történet fordulatossága a könyv második felében is. És a függővég! Te jó ég, nagyon komoly függővéget kapott a könyv, úgyhogy ha nem lennék még mindig bosszús a karakterek miatt, most valószínűleg a falat kaparnám a folytatásért.

Összességében nagyon keserédes élmény volt ez a regény. A nagy részét imádtam, de ahogy a karakterek kifordultak önmagukból, egyszerűen rossz volt olvasni. Lehet, ezt tervezte Lindsay karakterfejlődésnek, de sajnos egyáltalán nem tűnt hitelesnek. Ez pedig számomra nagyon sokat levont a könyv élvezeti értékéből. A világfelépítés és a történet miatt azért nagyon ajánlom, mert azok igazán különlegesek (csak, hogy pozitív hangon fejezzem be a bejegyzést).


Könyv adatai
Eredeti cím: The Murder Complex (2014)
Kiadó: Greenwillow Books
Oldalszám: 398

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése