2018. március 24., szombat

Jeff VanderMeer: Kontroll

"Amíg el nem árulod az embereknek, hogy nem tudsz valamit, nagy valószínűséggel azt fogják hinni, hogy tudod."

Sorozat: Déli Végek-trilógia #2

A Déli Végek nevű titkos ügynökség immáron harminc éve küld expedíciókat az X Térségbe, ebbe a távoli és a civilizációtól rejtélyesen elzárt, veszedelmes vidékre, a természetfeletti jelenségek titkainak kiderítése céljából. A tizenkettedik expedíció után azonban a Déli Végek mély válságba kerül, ezért megbízzák John Rodriguezt − ismertebb nevén Kontrollt −, hogy állítsa helyre a rendet. Számos kihallgatás, rengeteg titkos dokumentum és közel kétszáz órányi videofelvétel megtekintése után úgy tűnik, mintha feltárulna előtte az X Térség vészterhes valósága − ám amit Kontroll megtud, az végzetes lehet számára, ugyanis nemcsak a Déli Végeket illetően kell szembenéznie a kegyetlen igazsággal, hanem saját magával kapcsolatban is.

A hónap elején olvastam életem első Jeff VanderMeer regényét, az Expedíciót. Ugyan kissé vegyes érzelmeim voltak a kötettel kapcsolatban, összességében mégis eléggé felkeltette az érdeklődésemet, hogy folytatni akarjam.

Hadd idézzem a szerzőt, aki egy másik könyvvel kapcsolatban írta le azt, amit én éreztem ennél a regénynél:

„Úgy találta, hogy ha az ember alaposan beleolvas, nem csak úgy végigszalad rajta, akkor meglehetősen szétesőnek bizonyul az anyag. A címek és alcímek elég normálisan hangzanak, […] de ezek mögött a lényeg a széthulló képzelet, melyet hiába próbálnak kordában tartani és irányítani a szavak.”

Vigyázz, mit kívánsz!
Az Expedícióhoz írt véleményemben kifejtettem, hogy jobban kötődnék a sorozathoz, ha a karakterek mélyebb személyiséget kaptak volna. A második rész elolvasása után rájöhettem, hogy ez csak rontott a helyzeten. Ebben a részben ugyanis kaptunk egy új narrátort, Kontrollt, aki… unalmas.

Persze, az életéről folyamatosan csepegtet az író információkat, azok azonban mintha két külön személyt írnának le. Az egyik egy érdekes karakternek tűnő egyén, akivel még kezdeni is lehetett volna valamit, a másik pedig a jelenbeli Kontroll, aki csak légvárakat épít a fejében, de ténylegesen nem csinál semmit.
Vagy, ha csinál is, azt pont akkor, mikor senki nem látja. Példának okáért az olvasó beavatása nélkül jön rá összefüggésekre, majd bombaként bedobja – mindennemű magyarázat nélkül. Ettől azonban nem fordulatos lett a regény, hanem csapongó, néha logikátlan, de legfőképp kidolgozatlan.

És hogy egy újabb kettősséget emeljek ki, ez a legutolsó jelző szemben áll azzal a ténnyel, hogy túlírt a regény. Csak épp a túlírás része nem a szinte nem is létező cselekményre vonatkozik, hanem Kontroll karakterére. Az író próbálja elmélyíteni a narrátorunk személyiségét, azonban nem áll össze egy egésszé, csak töredékek maradnak végig. Emiatt nem is tudtam megérteni Kontroll - az esetek többségében - légből kapott döntéseit.

Van az a mondás, hogy sokat beszél, de keveset mond, ami erre a könyvre tökéletesen igaz. Oldalak teltek el Kontroll monológjaival, azonban azok lényegi részét egy-két bekezdésben össze lehetett volna foglalni.

Ha már a karaktereket említem – ismét az történt, mint az első részben. Itt is akadt egy olyan szereplő, akinek sokkal érdekesebb lett volna a története, mint a narrátorunké. Ez az Expedícióban a pszichológus volt, ebben a kötetben pedig Whitby.

A másik zavaró tényező az idővonalak kuszaságából fakadt. Teljesen random módon ugrottunk vissza a múltba (sokszor pár órával / nappal korábbra). Néha össze lehetett kötni a két eseményt, néha azonban semmi közük nem volt egymáshoz, mégis ide-oda ugráltunk a két idősík között.

Az ember azt hinné, hogy ha a 180 oldalas könyvbe ennyi izgalmat tudott besuvasztani a szerző, akkor a 320 oldalas regénybe még több jut belőle. Hiú ábránd csupán. Ebben a kötetben még ritkábban kapott el az az érzés, hogy „igen, ezért megéri olvasni”, amit nagyon sajnálok, mert egy kiváló alapkoncepciója van ennek a résznek is és az egész sorozatnak is.
Ez a rész azonban tele volt fillerekkel. Sok újdonságra nem derült fény, a cselekményt pedig le lehetett volna zavarni fele ennyi oldalszámban is.

Mindent összevetve a második rész számomra csalódás volt, egy ilyen ötletből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Úgy érzem, hogy itt annyira titkolózni akart a szerző (azért is kaphattuk meg Kontrollt, akivel sokra nem mentünk), hogy végül már közönyössé tett a titka iránt. Reménykedem azért, hogy az utolsó résszel valami ütős lezárást kapunk.

Könyv adatai
Eredeti cím: Authority (2014)
Kiadó: Agave könyvek (2014)
Oldalszám: 320

3 megjegyzés:

  1. Ú, de egyetértek. :D Én nagyon szenvedtem olvasás közben, de már az elejétől kezdve, ki is dühöngtem magam rajta.
    Reménykedhetünk egy jobb harmadik részben vajon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A harmadik részt eddig imádom! Annyival jobb, mint az eddigi kötetek! Tegnap este elolvastam 40%-át egyhuzamban, annyira lekötött. Hihetetlen, mekkora különbség van a 2. és 3. rész között. *-* Remélem, így marad végig!

      Törlés
    2. Ez jól hangzik, nem mertem még belekezdeni... de akkor bátrabban vágok majd neki, köszi. ^^

      Törlés