"Ha nem találod meg a hivatásodat, amiért lelkesedsz, azzal az elmédet zavarod meg, nem a szívedet."
Sorozat: Déli Végek-trilógia #3
Az X Térség támadásba lendült, és felemésztette a kutatására létrehozott ügynökséget, a Déli Végeket. Van, aki ott rekedt, de még dolga van odabent. Van, aki visszatér, és van, aki hazatér oda. Van, aki még mindig válaszokat keres, míg mások csak a túlélésre játszanak. Van, aki még harcol az ismeretlennel, és van olyan is, aki már csak megismerni szeretné, ha meg nem is értheti.
Az X Térség pedig felfedi történetét és titkait, de azok jelentősége és következményei talán még mélyebbek és ijesztőbbek az eddigi bizonytalanságnál. Mert hatással vannak az egész világra – már ha létezik még az eddigi világ, és érdemes egyáltalán félteni azt.
Az X Térségben lévőknek pedig személyes szinten is meg kell találniuk a választ: létezik-e még korábbi énjük, és érdemes-e harcolni érte, vagy jobb elfogadni a változást?
Viszonylag ritkán olvasom el egy sorozat részeit egymás után, azonban Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájánál kivételt tettem. Hiába voltam csalódott a Kontroll olvasása után, a sorozat addiktív voltának köszönhetően mégis szinte azonnal nekiálltam az utolsó résznek. Sőt, mindezt lelkesen, továbbra is nagy reményekkel tettem.
Bátran kijelenthetem, hogy a Fantomfény lett a kedvencem a sorozatból. Itt végül is, megkaptam mindent, amire még vágytam. Maga a rejtély, a Nagy Miért, nem érdekelt különösen eddigre (nem is tetszett a megoldás, jobb lett volna valami boldog tudatlanságban élni), a múltbeli történésekre azonban nagyon kíváncsi voltam.
A Fantomfény az eddigi részekkel ellentétben három szálon, három különböző idősíkon zajlott. Miután minden értékelésemben kiemeltem az Igazgatót, és hogy mennyire szeretnék róla olvasni, a legnagyobb örömöt az okozta, hogy az egyik szál az ő tevékenységét követte egészen az első rész kezdetéig. Ezek a részek E/2-ben íródtak, ami itt jól működött, főleg, mert indokolt volt. Annyira szerettem az ő fejezeteit olvasni, mert megmagyarázta a Déli Végekkel kapcsolatos rejtélyek többségét, és az Igazgatónak sikerült úgy elmélyíteni a személyiségét, hogy az ne tűnjön erőltetettnek és logikátlannak (, mint Kontrollnál). De ha képes volt az Igazgató karakterét így kidolgoznia Jeff VanderMeernek, akkor a többiekkel miért küszködött ennyit?
A másik múltbeli szál a Világítótorony őrének életét követte az X-Térség kialakulása előtt. Ez a történet is sok kérdésemre választ adott, azonban itt még maradtak kérdéseim. Az ő története azért került be, mert ő volt az X-Térség kialakulásának egyik tanúja, azonban számomra azon kívül is érdekes volt. Ezen a szálon az író többször is elmejátékokat űzött velünk és a narrátorával is.
A jelenbeli szál a két másik idősíkkal szemben kissé háttérbe szorult eleinte, azonban idővel sikerült az írónak felkeltenie az érdeklődésemet a jelen eseményei iránt is (ehhez ismét egy naplóra volt szükség, ahogy az Expedícióban is). A legtöbb megválaszolatlan kérdés itt maradt, bár ez annak volt köszönhető, hogy egyik cselekményelemnek sem kaptunk lezárást, mindet az olvasói fantáziára bízta.
Úgy érzem, hogy ebben a kötetben sokkal több minden történt, mint az előző kettőben együttvéve, és sokkal kevesebb üresjárat volt, mint a Kontrollban. Ezeknek a történéseknek a nagy része a múltbeli történetekben zajlott, a jelenben már nem is csináltak semmit a főszereplőink, csak járkáltak, és régi információkat dolgoztak fel. Ezzel együtt még feleslegesebbnek érzem a második kötet létét.
Mindent összevetve a Fantomfény egy igazán kiemelkedő lezárása lett a Déli Végek-trilógiának. A legfontosabb kérdésekre válaszokat kaptam, azonban az író nem fedte fel az összes lapját. Örülök, hogy a legtöbb esetben igazán érdekfeszítő információkra derült fény; csak a Nagy Miért volt az, ami olyan semmilyen volt. A három idősík behozása nagyon jót tett ennek a könyvnek, mert félek, ha csak Kontrollt és Szellemmadarat követtük volna, nem lett volna ennyire pozitív élmény ez a kötet. Kellettek azok a karakterek, akik az előző részekben mellékszereplők és szellemek voltak, hogy adjanak egy löketet a regénynek.
Megérte-e elolvasni a sorozatot?
Igen, megérte. A sorozat a maga hibáival együtt egy izgalmas utazás volt az ismeretlenbe. Szerintem nagyon jót tett neki, hogy gyakorlatilag egymás után olvashattam el a köteteket, mert így könnyebben állt össze egy nagy történetté. A sorozatot elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének valami rejtélyes kirándulást tenni, és közben elméleteket gyártani.
Bátran kijelenthetem, hogy a Fantomfény lett a kedvencem a sorozatból. Itt végül is, megkaptam mindent, amire még vágytam. Maga a rejtély, a Nagy Miért, nem érdekelt különösen eddigre (nem is tetszett a megoldás, jobb lett volna valami boldog tudatlanságban élni), a múltbeli történésekre azonban nagyon kíváncsi voltam.
A Fantomfény az eddigi részekkel ellentétben három szálon, három különböző idősíkon zajlott. Miután minden értékelésemben kiemeltem az Igazgatót, és hogy mennyire szeretnék róla olvasni, a legnagyobb örömöt az okozta, hogy az egyik szál az ő tevékenységét követte egészen az első rész kezdetéig. Ezek a részek E/2-ben íródtak, ami itt jól működött, főleg, mert indokolt volt. Annyira szerettem az ő fejezeteit olvasni, mert megmagyarázta a Déli Végekkel kapcsolatos rejtélyek többségét, és az Igazgatónak sikerült úgy elmélyíteni a személyiségét, hogy az ne tűnjön erőltetettnek és logikátlannak (, mint Kontrollnál). De ha képes volt az Igazgató karakterét így kidolgoznia Jeff VanderMeernek, akkor a többiekkel miért küszködött ennyit?
A másik múltbeli szál a Világítótorony őrének életét követte az X-Térség kialakulása előtt. Ez a történet is sok kérdésemre választ adott, azonban itt még maradtak kérdéseim. Az ő története azért került be, mert ő volt az X-Térség kialakulásának egyik tanúja, azonban számomra azon kívül is érdekes volt. Ezen a szálon az író többször is elmejátékokat űzött velünk és a narrátorával is.
A jelenbeli szál a két másik idősíkkal szemben kissé háttérbe szorult eleinte, azonban idővel sikerült az írónak felkeltenie az érdeklődésemet a jelen eseményei iránt is (ehhez ismét egy naplóra volt szükség, ahogy az Expedícióban is). A legtöbb megválaszolatlan kérdés itt maradt, bár ez annak volt köszönhető, hogy egyik cselekményelemnek sem kaptunk lezárást, mindet az olvasói fantáziára bízta.
Úgy érzem, hogy ebben a kötetben sokkal több minden történt, mint az előző kettőben együttvéve, és sokkal kevesebb üresjárat volt, mint a Kontrollban. Ezeknek a történéseknek a nagy része a múltbeli történetekben zajlott, a jelenben már nem is csináltak semmit a főszereplőink, csak járkáltak, és régi információkat dolgoztak fel. Ezzel együtt még feleslegesebbnek érzem a második kötet létét.
Mindent összevetve a Fantomfény egy igazán kiemelkedő lezárása lett a Déli Végek-trilógiának. A legfontosabb kérdésekre válaszokat kaptam, azonban az író nem fedte fel az összes lapját. Örülök, hogy a legtöbb esetben igazán érdekfeszítő információkra derült fény; csak a Nagy Miért volt az, ami olyan semmilyen volt. A három idősík behozása nagyon jót tett ennek a könyvnek, mert félek, ha csak Kontrollt és Szellemmadarat követtük volna, nem lett volna ennyire pozitív élmény ez a kötet. Kellettek azok a karakterek, akik az előző részekben mellékszereplők és szellemek voltak, hogy adjanak egy löketet a regénynek.
Megérte-e elolvasni a sorozatot?
Igen, megérte. A sorozat a maga hibáival együtt egy izgalmas utazás volt az ismeretlenbe. Szerintem nagyon jót tett neki, hogy gyakorlatilag egymás után olvashattam el a köteteket, mert így könnyebben állt össze egy nagy történetté. A sorozatot elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének valami rejtélyes kirándulást tenni, és közben elméleteket gyártani.
Könyv adatai
Eredeti cím: Acceptance (2014)
Kiadó: Agave Könyvek (2014)
Oldalszám: 320
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése