2016. április 24., vasárnap

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

"Az idő minden élőt és élettelen dolgot némaságra kárhoztat. Úgy látszik, ez alól az istenek sem kivételek."

Sorozat: Isteni városok #1

Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.
Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg – és Bulikov kegyetlen uralma könnyen visszatérhet.


Tavaly a Goodreadsen fedeztem fel Robert Jackson Bennett Lépcsők városa című könyvét, és egyből megfogott a fülszöveg – semmibe vezető lépcsők? Istenek? Rejtélyek? Ezt olvasnom kell! Képzelhetitek, mennyire örültem, amikor kiderült, hogy nálunk is megjelenik a regény. Így történt, hogy amint kézhez kaptam a könyvet, azonnal nekiálltam olvasni. Őszintén szólva, elég magasak voltak az elvárásaim, amiket a Lépcsők városa simán megugrott.

De kezdjük is az elején, a háttérvilággal, ami egyben a legjobban imádott aspektusa is volt a regénynek. Annyira komplex világot teremtett a szerző, hogy bár elég sok információt megtudtam róla, még mindig úgy érzem, hogy rengeteg elemét nem ismerem. A kíváncsiságom is végtelen volt, így vártam minden egyes részt, amikor az író újabb részlettel szolgált a világról. Mivel ennyire vágytam minél többet megtudni, örültem, hogy néha ezek az új elemek több oldalon keresztül kerültek bemutatásra. Voltak már olyan esetek, amikor az ilyen terjengős leírásokat soknak találtam, azonban a tálalása és a különlegessége miatt néha inkább azt kívántam, bárcsak még tovább tartott volna egy-egy ilyen jelenet. Úgy érzem, ha az egész könyv világleírásból állt volna, azt is élveztem volna!

Az istenek jelenlétét imádtam, és azt is, hogy mennyire mások voltak, mint a világunk legnépszerűbb vallásaiban megjelenő Isten(ek). Olyan érdekes volt az isteni jelenlétekről olvasni, hogy habár mindegyik területnek más teremtéstörténete van, mégis igaz mindegyik. Olyan megmagyarázhatatlannak tűnt, és az író mégis adott egy választ, ami logikusnak tűnt. Ez és emellett az emberek és istenek közti kapcsolat is elgondolkodtatott. Szeretem az olyan regényeket, amelyek erre képesek, úgyhogy ez az aspektus egy újabb plusz pontnak számított.

A történet első ránézésre egy klasszikus nyomozós sztorinak tűnik, azonban elég hamar rádöbbentem, hogy ennél valami sokkal bonyolultabb és összetettebb lesz. Olyan izgalmas volt, ahogy egyre több szál került elő, egyre rejtélyesebbé vált Pangyüi halála. Összefoglalva a cselekmény változatos és kiszámíthatatlan volt, amely nagyon hamar lekötötte a figyelmemet. Azt vettem észre olvasás közben, hogy bár kellett egy-két oldal, hogy beszippantson, utána azonban szinte repültek az oldalak.

Újabb tévhitem kötődik a karakterekhez is. Velük kapcsolatban egy ideig azt hittem, jó esetben semlegesek lesznek számomra – még Sigrud is, akit Brent Weeks úgy dicsért. Azonban nagyon hamar megkedveltem a legtöbb szereplőt, sőt még kedvencem is lett (aki nem Sigrud, hanem a kormányzóasszonyunk, Mulagesh). Leginkább az tetszett a karakterekben, hogy nagyon emberiek voltak – néha lelkesek, néha pedig szörnyen morcosak. A váltott szemszög jól jött ki a karakterek jellemzésénél, ugyanis a legtöbbjüket így több perspektívából is megismerhettem.

Eddig még nem igazán volt ilyen, de a főszereplőt a közös érdeklődési körünk miatt értettem és szerettem nagyon. Ő is imádta a történelmet, és azt a lelkesedést, amivel beszélt róla, teljes mértékben át tudtam érezni. Azonkívül nagyon tetszett, hogy Sharat az intellektuális képességei tették főhőssé, nem pedig szupererőre tett szert.

Mindent összevetve egy igazán kiváló és minőségi fantasyt olvastam, amelynek minden elemét szerettem: a világ, amiben játszódik, kiválóan felépített, érdekes és különleges volt; a történet fordulatosabb és kiszámíthatatlanabb, mint hittem volna; a szereplők pedig emberiek és nagyszerűen kidolgozottak. A vége lezártnak érződik, de ettől függetlenül alig várom, hogy olvashassam a folytatást, ugyanis ott a kedvenc szereplőm kerül középpontba.


Könyv adatai
Eredeti cím: City of Stairs (2014)
Kiadó: Agave (2016)
Oldalszám: 445

2 megjegyzés:

  1. Én is most olvasom! Érdekes, hogy másoktól hallottam, hogy Sigrudot közhelyesnek találják, nem eredeti. Engem megfogott az elején, kedvelem nagyon. :) (mondjuk még mindig csak 20% körül vagyok) Shara is szimpatikus, és Mulaghesh is, tök jó, hogy nő ráadásul. :)
    Nekem vannak gondjaim azért a világgal, nehezemre esett helyretenni, ki hol van és mit akar, értem itt a Szajpúr-Kontinens dolgot és az ügyleteiket pre- és poszt-Villanás, de most nagyjából képben vagyok.
    Vohannes érdekes még, kíváncsian várom vele mi hogy alakul a régi kapcsolat után.

    VálaszTörlés
  2. Igen, kellett egy kis idő nekem is, hogy jobban átlássam a a politikai szálakat is, de szerintem jól felépítette az író.
    Vohannes igen érdekes karakter volt, engem végig az indítékai érdekeltek. :)

    VálaszTörlés