2016. április 3., vasárnap

Michael J. Sullivan: Avempartha - Az elfek tornya

"– Megemlítettem, hogy láttad a szörnyet, és most tudni akarják, hogy néz ki. Mit gondoltál? Hogy meg akarnak lincselni?
A másik vállat vont.
– Mit is mondhatnék? Én amolyan félig-üres-a-kupa fickó vagyok.
– Félig üres? – kacagott Hadrian. – Van egyáltalán valami abban a kupában?"

Sorozat: Riyria-krónikák #2
Megrendelés

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…


Nem is olyan rég áradoztam a Trónbitorlókról, most pedig hasonló terveim vannak Az elfek tornyával is. Ez ugyanis tipikusan az a könyv, amit ha egyszer belefeledkezel, nagyon nehezen teszel le (és csakis kényszer hatására), és amelyért képes vagy hajnalig fent maradni, csak hogy megtudd, mi történik kedvenc karaktereiddel.

Az elfek tornya két évvel az első rész után játszódik, ami engem meglepett, mert nem vettem észre változást. A történet ezúttal két fő cselekményszálon futott: az egyik epizodikus jellegű volt, amelyben Royce az Avempartha rejtélyét, Hadrian pedig egy kis falu védelmét próbálta megoldani. Ezzel szemben a másik szál a sorozat fő cselekményszálát követte, középpontban az egyház összeesküvésével. Bevallom, mivel igen elfogult vagyok a Riyria-val szemben, legszívesebben végig róluk olvastam volna. Így annyira nem voltam elragadtatva, mikor ugrottunk Aristára. Persze idővel megszoktam, de mindig azt vártam, hogy visszatérjünk Royce-ékhoz. Habár a két történetszál összekapcsolódott, mégis külön szeretném először tárgyalni őket.

A Riyriát követő rész tartogatta a legtöbb izgalmat számomra. Ismét voltak benne vicces jelenetek, de most már kicsit sötétebb lett az egész – ez mondjuk abból is adódott, hogy egy szörnyeteg minden éjjel megölt valakit a faluból. Annyira bírom egyébként, hogy a férfiak mennyire becstelennek tartották magukat, ennek ellenére ismételten olyan helyzetbe kerültek, ahol jószándékból segítettek. Ebben a történetszálban ismét sok mindent megtudtunk a főszereplőkről, azonban ezek újabb és újabb kérdéseket vetettek fel bennem. Mondjuk belekerült egy csavar, ami annyira nyilvánvaló volt. Ezenkívül végre hivatalosan is kiderült, amit sikerült korábban elspoilereznem, így nem kell izgulnom, hogy egy egész sorozatot elrontó titkot tudtam meg. Egyébként most az egyszer örültem is, hogy korábban megtudtam ezt az információt, mert így rengeteg apró utalást vettem észre, amit amúgy nem biztos, hogy felfedeztem volna.

A sorozat fő cselekményszálában is komoly előrelépések történtek, ugyanis egyre többet megtudtunk az egyház tervéről. Itt ismét a cselszövések, intrikák és árulások játszották a főszerepet. Kissé bűntudatom volt, hogy ennyire nem kedveltem az egész egyházat a könyvben, de jó ég, ahogy előadták a kis terveiket, ráadásul ez a manipulálás, amit folytattak… alig várom, hogy végre kiderüljön róluk az igazság, és megfizessenek – különösen a püspök. Őt valami különleges szenvedéllyel utálom.

A történet egészét nézve elmondható, hogy egy izgalmas, fordulatos, és egy percig sem unalmas.


A Riyria-krónikák világa is tovább bővült ebben a kötetben – megismertem a birodalom történetének egy szeletét, újabb infókat szereztem az elfekről és találkozhattam valami igazán bizarr dologgal is. Tetszik, hogy az író nem közölt minden tudnivalót egyszerre, hanem fokozatosan, a történethez kapcsolódóan osztotta meg ezeket. Azt pedig különösen imádom, hogy még mindig rengeteg felfedeznivaló akad ebben a világban!

Nemcsak a történet és a világ vetett fel bennem újabb és újabb kérdéseket, hanem a szereplők is. És ezzel el is érkeztem a Riyria-krónikák legnagyobb erősségéhez, a karakterekhez. Az új szereplőket nagyon könnyen megkedveltem, és hamar szimpatizálni kezdtem velük. A falusiak gondolkodásmódja többször is megmosolyogtatott, mert gyakran a saját falunkra ismertem benne.

Ebben a részben a kedvenceimről is újabb és újabb dolgokat tudtam meg. Annyira jó, hogy az író mindkét kötetben felfedett valami fontos tulajdonságot / háttértörténetet Royceról és Hadrianról. Ugyanakkor minden egyes alkalommal nyilvánvalóvá is tette, hogy hiába gondolom úgy, hogy most már ismerem őket, még rengeteg titkuk maradt, amit csak később tudhatok meg (ha egyáltalán…). Még mindig Royce a kedvenc szereplőm a sorozatban, és imádom, hogy ebben a részben újabb indokot találtam arra, hogy szeressem őt.

Mindent összevetve Az elfek tornya még tovább fokozta a sorozat iránti rajongásomat. Ugyan egy-két apróság nem annyira tetszett, de összességében ugyanolyan kiválónak találtam ezt a részt, mint az előzőt. Egyébként lehet, kellene erre a sorozatra valami figyelmeztetés, miszerint függőséget okoz. Én ugyanis ismét kapargatom a falat a következő részért, pedig nem volt függővége ennek a kötetnek sem. De egyáltalán nem bánom, megérdemli a sorozat, hogy rajongás tárgya legyen.




Könyv adatai
Eredeti cím: Avempartha (2009)
Kiadó: Fumax (2013)
Oldalszám: 372

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése