2016. november 17., csütörtök

Jennifer A. Nielsen: The Scourge

"Az összesített idő, amíg nem kerültem bajba: egy óra.
Majdnem rekordot döntöttem."

Mikor egy halálos betegség söpör végig a földön, Ani Mells megdöbben, amikor a kormányzó rendfenntartói elfogják és letesztelik a halálos Scourge-re. Azok pedig még jobban meglepődik, hogy a teszt pozitív lesz, és az Attic szigetre küldik; a korábbi börtönszigetre, amelyet menedékké és karanténná alakítottak. Most, hogy köztük él, Ani rövid és fájdalmas életre számíthat. Azonban hamar rájön, hogy nem ismeri a teljes igazságot a Scourge-dzsal kapcsolatban, és legjobb barátjával, Weevillel Ani le akarja leplezni, mi is történik itt valójában.
De sikerül nekik elég ideig életben maradniuk, hogy meg is tegyék?


Jennifer A. Nielsennel tavaly ismerkedtem meg még az itthon megjelent Hatalom-trilógiája olvasásakor. A sorozatnak köszönhetően automatikus-olvasós írónővé lépett elő nálam, így idén a frissebb megjelenéseit vettem elő. A The Scourge egy önálló regény, amelynek a leírása azonnal magával ragadott, így megjelenést követően szinte azonnal neki is estem.
Szerelem volt az első oldaltól kezdve.

Egy disztópikus világban járunk, ahol egy pestisszerű járvány pusztít. Két klasszikus gondolatot / társadalomkritikát fogalmaz meg az írónő ezzel kapcsolatban. Az egyik a tőlünk különböző emberekkel szembeni előítélet és félelem. A városiak ugyanis a peremterületen élő népcsoportot okolják a pestisért, emellett pedig nem is tartják őket velük egy szinten lévőknek. A másik pedig a félelem kiváltotta reakciókhoz köthető, ami szintén eléggé jól tükrözte a valóságot. Nagyon értékeltem, hogy bár ifjúsági regényről van szó, de sikerült megteremteni a disztópiákra jellemző komor hangulatot is. Természetesen a főszereplők és a cselekmény néha feledtették, milyen helyzetben is vannak. Érdekes módon, ennek hatására még jobban ütöttek a fájdalmas részek.
A történetet nagyjából egy mondattal össze lehet foglalni, ennek ellenére végig fenntartotta az érdeklődésemet. Nem azt mondom, hogy a hatalmas eseményekkel, hanem Ani megpróbáltatásaival érte el, hogy egy percig se gondoljak másra. Ugyazért nem foglalkoztatott az sem annyira, hogy kiszámítható a történet.

A karakterek voltak, akik eladták nekem a könyvet. Velük kapcsolatban két dologra jöttem rá olvasás közben: az írónő szeret olyan főszereplőket kitalálni, akik igazi kis bajkeverők, de a szívük aranyból van. Aztán pedig, mikor már megkedvelted ezeket a szereplőket, szereti őket addig kínozni, míg szegény szíved darabokra nem törik. Ahogy a bejegyzés elején lévő idézetnél is láthatjátok, Ani egy igazi rosszcsont (természetesen csak a körülmények áldozata), aki bátor, erős és hűséges. A regény során annyi megpróbáltatás érte, ami egy felnőttnek is sok lenne; ez pedig a karakterére is hatással volt pozitív értelemben. Nagyon kedveltem őt, így nagyon nehezen viseltem azokat a részeket, ahol bántódása esik. De hogy volt képes az írónő ilyen jeleneteket írni?

Weevil, Ani legjobb barátja, szintén azonnal a szívemhez nőtt. Ő sok szempontból Ani ellentéte, mégis tökéletesen kiegészítik egymást a lánnyal. Az ő háttértörténete annyira szívfájdító volt, és annyira megölelgettem volna őt is.

Tetszett, hogy bár ők ketten voltak a főszereplők, az írónő a többi lényeges karakternek kidolgozta a személyiségét, sőt árnyékolta is azt. Ezzel elérte nálam, hogy irántuk is érdeklődjek (komolyan, az egyik szereplő, aki szinte nulla szinten számít, annyira megragadott, hogy szívesen elolvasnám a történetét).

A kedvenc aspektusom Ani és Weevil barátsága volt. Mindketten annyira hűségesek voltak a másikhoz – igazi mintabarátság az övék. Mindig úgy megmelengette a szívemet az egymás iránti odaadásuk (kivéve, amikor épp ezt használta fel az írónő, hogy 101. alkalommal is darabokra törje a szívem). Többször is előfordult, hogy az írónő drámai helyzetet teremtett kettejük közt, és komolyan mondom, hálás vagyok azért, mert felnőttként, józanul végiggondolva tudták megoldani az adott problémákat. Pedig mindig attól tartottam, hogy ezekből klisés veszekedések következnek, amelyeken általában csak forgatom a szemem. Úgyhogy végre egy kiválóan ábrázolt, őszinte barátságról olvashattam, ahol a barát nem csak kellék.

A barátság mellett az írónőnek sikerült belecsempésznie egy kis romantikát is a regényébe, amely gyakorlatilag csak az utolsó oldalakon jelenik meg, ráadásul egy nagyon lassú, alapos felépítést követően. Habár nem tudom eldönteni, hogy mennyire örülök ennek a szálnak, mégis egyértelmű, hogy tökéletese összeillenek ilyen tekintetben is.

Mindent összevetve Jennifer A. Nielsen ismételten egy fantasztikus történetet írt, amely teljesen magával ragadott már az első oldalnál. A történet izgalmakban és szívfájdalmakban gazdag volt, a szereplők pedig a szívemhez nőttek. Ezek után alig várom, hogy sort kerítsek az írónő azon két regényére, amihez eddig nem volt szerencsém.



Könyv adatai
Eredeti cím: The Scourge (2016)
Kiadó: Scholastic
Oldalszám: 380

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése