2017. május 6., szombat

Nina LaCour: We Are Okay

"A tagadással az a gond, hogy felkészületlenül ér az igazság."

Marin azóta nem beszélt senkivel a régi életéből, mióta mindent hátrahagyott. Senki nem tudja az igazságot az utolsó hetekről. Még a legjobb barátja, Mabel sem. Azonban hiába a távolság, Marin még mindig érzi a tragédia visszahúzó erejét. Most pedig, hónapokkal később, egyedül a kiürült kollégiumban, Marin vár. Mabel érkezik látogatóba, és Marinnal szembe kell néznie a kimondatlan szavakkal és a magánnyal, ami a szívébe költözött.




Nina LaCour nevével már sokszor találkoztam, és minden alkalommal csupa szépet hallottam róla. A We Are Okay könyvénél először a borító keltette fel az érdeklődésemet, aztán a fülszöveg is elég érdekesnek tűnt, hogy olvasni akarjam. Ráadásul már elég régen olvastam LMBT szereplős könyvet, így még inkább vártam, hogy eljussak hozzá.

Bármennyire örültem volna neki, ez a regény nem tudott túllépni a jól ismert YA realista kliséken. Emiatt, bár tetszett, olvastatta magát, megmaradt egyszer olvasós kötetnek. De milyen toposzokról beszélek? Többek közt a gyászoló lány elmenekül, amúgy van egy titka, ami csak a könyv végén derül ki (bár az olvasó jóval előbb rájön).

Ezek benne vannak a fülszövegben is, de attól a résztől, hogy a „legjobb barátnője eljön hozzá, hogy megbeszéljék, mi is történt” valami többet vártam. Ehelyett ugyanazokat a köröket futottuk, mint jó pár hasonlatos realista történetben. Ráadásul, ami még rontott a helyzeten, az a történet irrealitása volt. Olyan jeleneteket írt bele az írónő, amelyek inkább tündérmesébe illettek volna, nem ide (például, így senki nem talál munkát, ahogy ez a lány talált, vagy elég a befejezésre gondolni). A párbeszédeknél is ezt éreztem – nem volt természetes folyásuk, minden szó több akart lenni, mint ami valójában volt, és így összességében elvesztették a jelentőségüket.

Ezt azért sem értem, mert Nina LaCour egyébként nagyon szépen ír. A leírások és Marin érzelmei mind tökéletesen átérezhetők voltak. A gyász témakörét is hitelesen járta körbe az írónő, amit bevallom párszor meg is könnyeztem.

„Azon tűnődöm, vajon létezik-e egy titkos kötelék azok közt, akik elvesztettek valamit. Nem úgy, ahogy mások, hanem oly módon, amely szétrombolja az életed, darabokra tör téged, hogy amikor tükörbe nézel, már nem is magadat látod.”

A gyász megjelenítése mellett az LMBT aspektusát is szerettem a könyvnek. Már azt értékeltem a We Are Okay-ban, hogy Marin az élete részeként tekinti, hogy a nőket szereti, és elfogadja magát. Örülök, hogy vannak ilyen regények, ahol a főszereplő elvan a szexuális orientációjával. Ráadásul olyan aranyos szerelmi történet társult mellé, amit szerettem olvasni – hiába csak visszaemlékezésben jelent meg.

Annyira szép lehetett volna végig ez a szál is, de egy olyan üzenettel zárta az írónő, amivel ki lehet kergetni a világból. Ugyanis Marin azt a tanácsot kapja, hogy kezdjen el randizni, mert az segít. Semmi nem indokolta ezt a jelenetet – tökéletesen le lehetett volna zárni a regényt enélkül a párbeszéd nélkül is. A pontot az i-re mindennek az indoklása tette fel, amivel szerintem tönkretették a szereplő eddig felépített személyiségét.

Ha pedig karakterek, az írónő mindössze a két főszereplőre, Marinra és Mabelre fordított figyelmet, és dolgozott ki nekik személyiséget, bár egyikük sem lett valami maradandó emlék számomra. Meg kellett néznem a fülszöveget, hogy emlékezzem a nevükre, annyira nem tűntek ki semmivel. Ami zavart velük kapcsolatban, hogy Marinnál az írónő mutatott be karakterfejlődést, de az annyira darabos lett, és kissé erőltetett hatást keltett. Ezzel párhuzamosan néha nem lehetett követni a gondolkodását.

Mindent összevetve nem ez lett a kedvenc realista regényem. Az írónő csodálatosan ír, nagyon szép gondolatokat fogalmazott meg, és tetszett, hogy az LMBT szálat ilyen természetesen kezelte. A történet viszont inkább illett volna egy karácsonyi filmhez, a szereplők pedig könnyen feledhetők voltak. Arról a bizonyos üzenetről pedig ne is beszéljünk, inkább emlékezzünk az aranyos romantikus pillanatokra.

Könyv adatai
Eredeti cím: We Are Okay (2017)
Kiadó: Dutton
Oldalszám: 240

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése