2017. május 17., szerda

Richelle Mead: The Fiery Heart

"... amikor egy szeretted a tét, nincs olyat, amit ne tennél meg."

Sorozat: Bloodlines #4

Sydney számára a küzdelem nem ért végét. Miközben a sorsdöntő választása után próbál talpon maradni, újabb és újabb kihívásokkal találja szemben magát. Húga, Zoe megérkezett, és miközben Sydney szeretne több időt tölteni vele, túl sok titka megnehezíti ezt. Marcusszal való munkája megváltoztatta az alkimistákról alkotott véleményét, és Sydneynek mindennél óvatosabbnak kell lennie, ha el akarja kerülni a lebukást és az újratanítást - ami egyre nagyobb fenyegetéssé válik.


Richelle Mead Vérvonalak sorozatát januárban kezdtem el olvasni, és lassan, de biztosan haladok a részekkel. The Fiery Hearttal szemben hasonló elvárásaim voltak, mint az előző részek esetében: legyen szórakoztató, kösse le a figyelmemet, és a romantika tartsa a színvonalat. Ez a rész háromból kettőt egész jól abszolvált, viszont a könyv befejezése után nem érzem úgy, hogy nagyon maradandó élmény lett volna összességében.

Nem mondom, hogy rossz volt, hiszen élveztem az olvasását, de egyszerűen nem tudta annyira lekötni a figyelmemet, mint az előző részek. Habár komoly előrelépések történtek a cselekményben, mégis az az érzésem, hogy ez egy töltelék volt. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy ezen előrelépések közt rengeteg üresjárat volt, ami most nem tudott úgy elvarázsolni, hiszen tudtam, hova vezet minden apró történés. Igen, most ez a kiszámíthatóság nem jött annyira jól.

A mostani rész nagy újdonsága, hogy Adrian szemszögéből is megismerhettük a történetet. Bevallom, eléggé féltem, mert szinte csak negatív tapasztalatom van az olyan könyvekkel, amelyek írói a sorozat közepén döntenek úgy, hogy kell egy új nézőpont. Szerencsére Richelle Mead nem lőtt mellé, Adrian hangja egyedi, könnyen megkülönböztethető Sydney-étől. Sőt, még a hirtelen hangulatingadozásait is jól adta át az írónő. Az egyetlen negatívum számomra, hogy Adrian sokkal hősromantikusabbá vált, mint ahogy én azt korábban képzeltem – bár ez tényleg megszokott, gyakorlatilag minden YA-ban ez történt, amit olvastam.

Richelle Mead szokásához híven ebben a kötetben is igyekezett komoly üzenetet is belecsempészni a történetbe – a konszenzus fontosságáról, a mentális betegségekről, stb. Azt muszáj kijelentenem, hogy nagyon értékelem, amikor egy könyv olyan témákat feszeget, amelyek pozitívan hathatnak az olvasójára. Viszont továbbra is azt érzem ennél a sorozatnál, hogy kissé erőltetetten kerülnek elő ezek a témák, nem minden esetben természetes részei a történetnek. Volt olyan eset, ahol konkrétan csak a szereplő egy monológját lehetett olvasni valamiről, majd el is lett felejtve az egész. Szerintem sokkal jobb lenne, ha inkább kevesebb üzenetet akarna átadni, de azokat úgy beágyazva a történetbe, hogy az valóban nyomot hagyjon az olvasóban.

Mivel mostantól Adrian fejébe is beleláthattam, sokkal jobban megismertem őt – és tovább növekedett az iránta érzett szimpátiám. Tetszett, hogy a szemszöge új mélységet adott a karakternek, ami a karakterfejlődésében is meglátszott. Egyértelműen ő volt ennek a kötetnek a középpontjában, olyannyira, hogy Sydneyt is elnyomta. A lány ugyanis nem jutott A-ról a B-re, csak stagnált – nem tudtunk meg róla semmi újat, sőt, ha őszintének kell lennem, szerintem kicsit felelőtlenebbnek lett megírva, mint amilyennek eddig megismertük. Tudom, mindez ez a történet miatt volt fontos, de még mindig nem szeretem, ha a karakter személyiségét feláldozza a szerző azért, hogy haladjon a cselekmény.

Ami nagyobb szívfájdalmam, az a banda hiánya. Többet szerepeltek most, mint az előző részben, de annyira elhanyagolta őket a szerző. Mármint eredetileg nem azért vannak ott, hogy vigyázzanak Jillre? Úgy érzem, mintha ezt el is felejtette volna Mead, tekintve, hogy a főszereplők mindent csinálnak, kivéve ezt. Persze történt a bandával is pár fontos előrelépés, de egyáltalán nem lett akkora hangsúly helyezve ezekre az eseményekre, mint megérdemelt lett volna.

Adrian mellett a szerelmi szálon volt a legnagyobb hangsúly. Az Adrian és Sydney páros rajongói lubickolhattak a sok-sok jelenetben, amit kaptunk. Nekem egy picit sok volt ezen pillanatok száma, de örültem, hogy a páros, akiért annyira szurkoltam, boldog egymással. Külön köszönöm az írónőnek, amiért nem terhelt fölösleges műdrámákkal, hanem a szereplők képesek voltak kommunikálni egymással, amikor probléma adódott.

Őszinte leszek, eddig a The Fiery Heart a legkevésbé kedvelt részem a sorozatból. Jó volt, olvastatta magát, de nem tudott úgy magával ragadni, mint az előző kötetek. Ugyanakkor most először kapott egy igen komoly függővéget a sorozat, ami szinte követeli a sorozat folytatását. Remélem, az ötödik rész több izgalmat tartogat majd, és ismét elvarázsol a Vérvonalak világa és szereplői.

Könyv adatai
Eredeti cím: The Fiery Heart (2013)
Kiadó: Penguin
Oldalszám: 420

Related Posts:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése