Kat Zhang: What's Left of Me

"Balra tudott indulni velünk, mikor én jobbra akartam; nem nyitotta ki a száját, mikor enni akartam; nemet kiáltott, mikor én kétségbeesetten igent akartam mondani. Mindezt olyan kis erőfeszítéssel tette; s ahogy az idő telt, egyre gyengébb lettem, míg az ő kontrollja erősödött."

Sorozat: The Hybrid Chronicles #1

Egy olyan világban élünk, ahol mindenki két lélekkel születik, azonban az egyik lélek dominánsabb, mint a másik, s az utóbbi idővel elhalványodik. Eva és Addie két lélek egy testben, azonban ők eltérnek az átlagostól. Ugyanis egyikük sem tűnik el. Végül Addiet nyilvánítják az orvosok a dominánsnak, Evaról pedig mindenki azt gondolja, hogy elhalványult. Ez azonban nincs így. Eva továbbra is jelen van, ez pedig olyan titok, amely soha nem derülhet ki.

Hibridek. Így hívják az olyanokat, mint Eva és Addie. Ők az ellenségek, akikkel a Nagy Háború során leszámoltak.

Eva éveken keresztül így élt, elnyomásban, azonban a sors lehetőséget kínál neki arra, hogy ismét irányítani tudjon.

Azonban azzal egyikük sem számolt, hogy lebukhatnak, így hamarosan egy intézetben találják magukat, ahol azt ígérik, meggyógyítják Addiet.

Ez ismételten egy nagyon pozitív kritika lesz - igen, imádtam a könyvet -, s ez lassan már elgondolkodtat azon, hogy mennyire hisztek nekem. De azt kell mondjam, mostanában kicsit jobban válogatom össze a könyveimet, s amikről rosszat hallok, azt inkább leveszem a listámról. Emellett olvastam én MM könyveket is, csak azokról nem írtam. Ami a lényeg, hogy ismételten egy fantasztikus könyvet sikerült olvasnom, amely virtuóz módon játszott az összes érzelmemmel. Szinte végig úgy olvastam, hogy gyakorlatilag a torkomban dobogott a szívem az események végett.

"Megrémültem. Tizenegy éves voltam, s habár egész életemben azt mondták, hogy természetes folyamat a recesszív lélek elhalványodása, nem akartam menni. Meg akartam élni még húszezer Napkeltét, háromezer további forró nyári napot a medence partján. Tudni akartam, milyen érzés az első csók. A többi recesszívek szerencsések voltak, hogy négy-öt éves korukban eltűntek. Ők kevesebbet tudtak."

Mivel disztópiás regényről van szó, nem hagyhatom ki a világ kidolgozottságát, az alapkoncepciót. Egy olyan világot fest le Kat Zhang, ahol az emberek két lélekkel születnek, majd idővel az egyikük elhalványul. Azok, akiknél ez nem következik be, az úgynevezett hibridek, s már a létezésük is bűnténynek számít - legalább is Amerikában, ahol a történet játszódik.

Egyébként imádtam, hogy nem csak a zárt közösségről ír az írónő, hanem bemutatja, hogy a teljes világon milyen állapotok uralkodnak. Bár sejtéseim szerint, ez a második részben nagyobb hangsúlyt fog kapni.

Nagyon kíváncsi lennék arra is, hogy miként alakultak így az emberek - erről nem írt egyelőre Kat Zhang. Mármint hogy mindig is két lélekkel születtek-e az emberek, vagy ez is egyfajta kísérlet volt. Tényleg nem tudom, mivel a Nagy Háború még a huszadik század elején kezdődött a hibridekkel szemben.

Már ebből a feltevésemből is látszik, hogy alaposan elgondolkodtatott a könyv, s ez fantasztikus érzés. Mármint élvezem, mikor mindenféle elmélettel állhatok elő olvasás során. Így nagyobb a meglepetés, ha máshogy történik / örömködhetek, ha tényleg úgy alakul (vagy épp zokoghatok, hogy miért?!). S a What's Left of Me-vel végig ezt játszottam. Még az utolsó előtti fejezetben is azon gondolkodtam, hogy most tényleg így fog történni? Mi lesz a függővége? És mi lesz a második részben? (Ez az utolsó kérdés még most is felettébb izgat, képtelen vagyok kiverni a fejemből ezt a történetet.)

Olvasás előtt felettébb érdekelt, a történet elmeséléséhez milyen nézőpontot használ Kat Zhang. Leginkább úgy gondoltam, hogy E/3-ban írja meg, hiszen mégiscsak két lélekről van szó. Viszont az írónő Eva E/1-ben írta meg a teljes könyvet, s szerintem ennél jobbat nem is tehetett volna. Ahogy megismerhettük Eva gondolatait, a küzdelmét, hogy akár egy cseppnyi irányításhoz is jusson... egyszerűen gyönyörű volt. Leginkább emiatt is kezdtem homályosan látni egyes részeknél.

" Ha soha nem tanultuk volna meg gyűlölni magunkat. Soha nem engedtük volna meg a világnak, hogy árkot emeljenek közünk; kényszerítsenek, hogy Addie-vagy-Eva legyünk, ne pedig Addie-és-Eva. Összefont ujjakkal születtek a lelkeink. Mi lett volna, ha sosem engedjük el egymást?"

 Kat Zhang viszont nem csak Eva érzelmeit tudatja velünk, hanem megismerhetjük a dominánsabb fél, Addie gondolatait is - bár nem akkora mértékben mint Evaét. S szerintem ez lehetett az oka, hogy személy szerint nem nagyon tudtam kedvelni Addiet. Megértettem a hozzáállását, a félelmeit, a bizonytalanságát, mindent - mégsem ment. Pedig Eva is mindig szeretettel ír róla. Nem, Eva nem Mary-Sue karakter, ő sem tökéletes, megvannak a maga hibái, ennek ellenére őt nagyon kedvelem. S ilyen egyébként ritkán van nálam - mármint, hogy a női főhőst szeretem egy regényben. Ahhoz tényleg különlegesnek és hitelesnek kell lennie.

Ha már karakterek, akkor romantika. Vagyis először a történet-romantika arány: 98%-2% arányban oszlik el a történet javára. Igazából a romantika szál annyira finom volt, szinte teljesen láthatatlan lett volna, ha nem lett volna egy-két kisebb jel, amelyek egyszerre mosolyogtattak meg (még ha egy teljesen komoly rész közepén is tartottam), s szomorított el, mert annyira kilátástalannak tűnt minden. Egyébként úgy gondolom, a romantika nagyobb szerepet fog kapni a második részben, főleg az első rész vége alapján.

Mint láthattátok az előző bekezdésben, volt történet! Higgyétek el, ez pozitívumnak számít, annyi történet nélküli YA könyv van, hogy örülök, amikor teljes, kidolgozott történettel találom szemben magam. Azt nem mondom, hogy teljesen kiszámíthatatlan, mert azért egy-két dolog elég egyértelmű már nagyon korai szakaszán a könyvnek. Ennek ellenére nagyon sok csavar volt benne, amelyek megleptek, s elérték, hogy még jobban izguljak a továbbiakban.

Erősen gondolkodtam, hogy milyen negatívuma lehetett ennek a könyvnek, hiszen imádtam a leírásokat, az érzelmeket, a történetet, a szereplőket - mindent, röviden összefoglalva. Aztán beugrott, hogy egy apróság furcsa volt. Ez pedig a biztonsági kamerák léte/nem léte. Igen, súlyos hiba, tényleg! De jobb nem jutott eszembe. Szóval itt csak az volt a gondom, hogy folyton emlegették, hogy a kamerák így, a kamerák úgy. Mégis, nem így alakult volna a történet, ha ténylegesen működtek volna a kulcsjeleneteknél.

És a vége. Személy szerint nagyon tetszett, gyönyörűen volt megírva, s olyan volt, mint amilyen az egész könyv.

Én és az ajánlgatások nem jól működünk együtt, mert leginkább úgy állok hozzá a könyvekhez, hogy ha nekem tetszett, akkor mindenki olvassa. Viszont, ha egy embert is meg tudtam győzni, hogy olvassa ezt a gyönyörűséget, már nagyon boldog leszek. Mert ez a könyv megérdemli a figyelmet, hogy még nagyobb hypet kapjon.

Könyv adatai
Eredeti cím: What's Left of Me (2012)
Kiadó: HarperCollins
Oldalszám: 343