Kezdjük egy vallomással: A könyvvel való kapcsolatom a fanatizmus minden állapotában járt. Imádtam, mikor elolvastam a könyvajánlót, imádtam, miközben olvastam, s imádom azóta is.
Ruby tökéletes. Ruby gyönyörű. Ruby-t mindenki szereti.
Mindenki.
Ruby azonban csak Chloet, a kishúgát szereti mindennél jobban.
Mindennél.
Talán ez a két kijelentés az, amivel a történetet össze lehetne foglalni. Ennek ellenére sokkal több van a könyvben. A történet úgy indul, hogy Chloe és Ruby békésen élnek egy kisvárosban, boldogság van, s persze mindenki szereti Ruby-t – emiatt pedig Chloet is. Aztán egy tóparti bulin Chloe felfedezi egyik iskolatársa, London holttestét, s emiatt elhagyja a várost és Ruby-t is.
Két év telik el, mígnem Ruby eléri Chloet és visszahozza a városba. Abba a városba, amelyben minden ugyanolyan, mint mikor Chloe elment. Mindenki szereti Ruby-t, mindenki kedveli Chloet, és London…
Az Imaginary Girls –ben sok mindent ki lehetne emelni, amitől az egész regény szerethetővé válik. Legelőször a szereplőkkel kezdeném.
Ahogy már írtam, Ruby-t mindenki szereti, ő a tökéletes lány, aki bármit akar, megkapja, bármit tesz, büntetlenül megússza. A való életben nem igazán kedvelem az ilyen lányokat, amilyennek Ruby is tűnik az előbbi mondat alapján, mégis – az írónő úgy alakította ezt a karaktert, hogy a kedvenc szereplőmmé váljon. Ez azóta is elgondolkodtat, hogy mit tett Nova Ren Suma? Azt gondolom, felruházta Ruby-t emberi háttérrel. Hiszen persze, kihasználta ezt a helyzetet, mégsem törődött senkivel, csak a húgával. És akkor még finoman fogalmaztam.
Nézzük Chloet. Róla már nincs teljesen makulátlan véleményem, holott ő nem csinált semmi rosszat. Azt hiszem, ez talán azért lehetett, mert ő teljesen átlagos, beleveszne a tömegbe, ha nem lenne Ruby. Nincs különleges tulajdonsága, ahogy ezt ő maga is megfogalmazza. Az olvasó is csak onnan tudhatja, mi történik vele, hogy az ő szemszögéből van megírva a könyv. Igen, ő a főhősünk, aki igazából nem főhős, csak sodródik az eseményekkel. Próbál okot találni, de a véletleneknek köszönhető csak, hogy bármit is kiderít. Emlékszem, van egy jelenet, mikor egy ágyban alszanak Rubyval, s reggel Chloe azt látja, hogy tiszta sár Ruby lába, akárcsak a lepedő (az Állattemető jutott eszembe róla), s Ruby nem ad magyarázatot. Chloe pedig nem erőlteti.
A történet. Arról már írtam bevezető jelleggel, mert ha tovább folytattam volna, az erősen spoileres lett volna. Igazából az Imaginary Girls nem az a fajta történet, ahol mindig zajlanak az események, hanem ahol tudod, hogy valami nem stimmel – nagyon nem stimmel, mégis olyan, mintha minden rendben lenne. A választ pedig magadnak kell kitalálnod, mert a könyv végéig nem kapsz rá választ.
A történet vége. Itt gyorsulnak fel leginkább az események, akárcsak a legtöbb könyvben. Megtörténik a legnagyobb véletlen és kiderül az igazság. És persze a könnyek sem maradhatnak el, még ha tudjuk is, hogy nincs akkora baj. Hogy van-e happy end? Szerintem nincs teljes mértékben. Vége lett, és azt kívántam, bárcsak valahogy vissza lehetne ezt az egészet csinálni. De hiába, ennek a könyvnek nincs folytatása, úgyhogy itt a vége, fuss el véle.
Kiknek ajánlom az Imaginary Girls -t? Mindenkinek. Ha ennél szűkebbre akarnám venni a kört, azoknak, akik szeretik a rejtélyeket és szeretnek gondolkodni egy könyvön.
Könyv adatai
Eredeti cím: Imaginary Girls (2011)
Kiadó: Speak
Oldalszám: 348
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése